Rétvári Bence: lakhatási támogatást kapnak a fővárosban és környékén szolgáló rendvédelmi dolgozók

Kormánydöntés alapján jövő januártól havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást kaphatnak a Budapesten és Pest vármegyében szolgálatot teljesítő rendvédelmi dolgozók - közölte kedden Budapesten, sajtótájékoztatón Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.Az államtitkár nagyon fontosnak nevezte, hogy Budapesten jó legyen a közbiztonság, és hangsúlyozta: Európa egyik legbiztonságosabb fővárosáról van szó, és ezt a minősítést meg akarják őrizni.

Rétvári Bence elmondta: vidékiek is teljesítenek szolgálatot a fővárosban és térségében, ők abban az esetben vehetik igénybe a juttatást, ha legalább a 150 ezer forintot eléri az albérleti költségük. Jelezte: az jogosult a támogatásra, akinek nincs saját lakása, nem tölti próba- vagy felmondási idejét, és nincs fegyelmi eljárás hatálya alatt.

Rétvári Bence elmondta, a hivatásos szolgálati jogviszonyról szóló törvény hatálya alá esők, így a rendőrök mellett a büntetésvégrehajtásban és a katasztrófavédelemben dolgozók is igényelhetik decembertől a következő hónaptól folyósítandó támogatást.

Az államtitkár kiemelte: ez a támogatás jelentős összeg, a bérleti díj java részét fedezi, így érezhető támogatás az érintettek számára, vagyis alkalmas arra, hogy növelje a testület állománymegtartó képességét. Kiemelte: a kormányzat megbecsüli a rendőrök munkáját, fontosnak tartja, hogy minél jobb munkakörülményeket biztosítsanak számukra.

Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya óriási lehetőségnek nevezte a lakhatási támogatást. Rámutatott: Budapest európai világváros, óriási nyüzsgéssel és ebből következő jelentős feladatokkal, ami komoly terhelést jelent a rendőrök számára. Az ennek való megfeleléshez olyan stabil állományra van szükség, amely nemcsak munkáját, de életét is a fővárosban vagy annak vonzáskörzetében képzeli el - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com