Rétvári Bence: Magyar Péternek kelléknek kellenek a gyermekotthonok lakói

Magyar Péternek kelléknek kellenek a gyermekotthonok lakói; a Tisza Párt elnökét valójában karácsonykor is csak a politikai haszon érdekli, nem a gyermekek sorsa - jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.Rétvári Bence hangsúlyozta: minden jóérzésű embert felháborít, ha valaki gyermekotthonban élő gyerekeket használ arra, hogy politikai feszültséget keltsen, és hogy magára irányítsa a közvélemény figyelmét.

Elmondta: Magyar Péterék a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak (SZGYF) jelezték, hogy nagyobb értékű adományokat akarnak eljuttatni gyermekotthonokba. Az SZGYF megköszönte az adományt, és jelezte, hogy egy 2023-as belügyminisztériumi utasítás rögzíti, milyen feltételek mellett lehet adományozni, és ehhez milyen szerződést kell megkötni.

"Ezt a szerződést mindenki más megkötötte, volt nagy országos civil szervezet sokmilliós adománnyal, volt országos élelmiszerlánc több tízmilliós adománnyal, mindenki elfogadta az SZGYF által rögzített feltételeket" - közölte az államtitkár.

Kifejtette: azért fontos, hogy az SZGYF-en és a gyermekotthoni dolgozókon keresztül jussanak el ezek az adományok, mert ők tudnak meggyőződni arról, hogy azok megfelelő állapotúak-e, nem járt-e le a szavatossági idejük, és hogy megfelelnek-e a gyerekek igényeinek, életkorának, speciális élethelyzetének.

Rétvári Bence hozzátette: az SZGYF együttműködő volt abban is, hogy Magyar Péterék az intézmény központi telephelyén adják át az adományokat, és erről fotók, videók készülhessenek, Magyar Péterék azonban mindezeket nem fogadták el, ragaszkodtak ahhoz, hogy ők döntsék el, melyik gyerek milyen adományt kap, és hogy az átadáskor Magyar Péter személyesen is jelen lehessen.

Rétvári Bence úgy vélte, ha Magyar Péterék segíteni és nem politizálni akartak volna, akkor együttműködtek volna, és már kedden délelőtt elvitték volna az adományokat, amelyek jórésze már ott lehetne a gyermekotthonokban.

"Ha nem politikai hisztériát akartak volna kelteni, akkor együttműködtek volna, ahogy minden más adományozó is együttműködött idén adventkor is"
- mondta az államtitkár, aki szerint ez az ügy és a következő napok fejleményei sem a gyerekekről vagy a karácsonyi ajándékozásról, hanem Magyar Péter politikai hisztériakeltéséről és politikai haszonszerzéséről szólnak.

"Ha a gyerekek lettek volna a fontosak, akkor a jogszabályok szerint eljuttatták volna ezeket az adományokat. De nekik nem a gyerek a fontos, hanem a politikai feszültségkeltés" - jelentette ki Rétvári Bence.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Példátlan összefogás

Példátlan összefogás

Százak keresték azt a 43 éves férfit, aki egy igazoltató rendőrt gázolt el Kaposszekcsőn csütörtökön késő este.

http://ujhazak.com