Rétvári Bence: megnyitott a bulinegyed rendőrsége

Megnyitott a bulinegyed rendőrsége, ami a környéken élők és a Budapestre látogató turisták biztonságát egyaránt szolgálja - jelentette be a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a VII. kerületi új körzeti megbízotti iroda átadásán pénteken.Rétvári Bence kiemelte: a bulinegyed egy négyzetkilométeres terület a budapesti belváros közepén, ahol 845 vendéglátó- és szórakozóhely van; éjfél és hat óra között is nyitva van közülük 200. Budapestnek ez a része világszerte ismert, nagyon sokan jönnek ide kikapcsolódni, szórakozni - fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette: örülnek annak, hogy "Európa fiataljai Magyarországon érzik magukat a legnagyobb szabadságban", ugyanakkor az is fontos, hogy az itt élők biztonságban érezzék magukat. Rétvári Bence kijelentette: Magyarország Európa, sőt a világ egyik legbiztonságosabb országa, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb főváros, de "ezt a címet nem adják ingyen", ezért folyamatosak a fejlesztések.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com