Rétvári Bence: ne adjuk ki banki adatainkat!

Az elmúlt években megszaporodtak az internetes és telefonos csalások, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk a banki adatainkkal, pénzügyi hozzáférési adatainkkal, azokat nem szabad ismeretleneknek kiadni - hívta fel a figyelmet a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.Rétvári Bence kiemelte: a koronavírus-járvány időszaka a bűnözők egy részét is "átszoktatta" a fizikai valóságból a virtuális valóságba. Az online térben elkövetett csalások egyre nagyobb léptékűek, a bűnelkövetői hálózat pedig nemzetközivé vált - hangsúlyozta, hozzátéve: a minisztérium a rendőrséggel és a bankszektorral együttműködve egyre eredményesebben lép fel a csalások ellen. Ugyanakkor nem lehet elégszer elmondani, hogy az adatokra mindenkinek vigyáznia kell, mert azok kiadása óriási kockázatot hordoz - tette hozzá.  
   

A rendőrség a múlt évben ezért hozta létre azt csaknem 300 tagú, kifejezetten az internetes csalásokra specializálódott egységét, amely igyekszik megelőzni ezeket a bűncselekményeket - közölte az államtitkár. A tipikus módszerekről Rétvári Bence elmondta, az elkövetők sokszor banki ügyintézőnek adják ki magukat, sms-ben, e-mailben próbálnak banki adatokat vagy pénzt kicsalni, de nem ritka, hogy társkereső oldalakon férkőznek a leendő áldozatok bizalmába.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com