Rétvári Bence: veszélyes, hogy a Frontex új vezetője nem a határok védelméről beszélt

Magyarország számára veszélyes, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) új vezetőjének első nyilatkozata nem a határok megvédéséről, hanem az NGO-k bevonásáról szólt - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.Rétvári Bence szerint egy-egy határvédelemért felelős tisztviselőnek az a feladata, hogy megvédje a határokat: azt mondja, hogy itt a határ, akinek nincs útlevele vagy vízuma, az nem léphet be az unió területére. Ehhez képest a Frontex új vezetője, Hans Leijtens az ellenkezőjét képviseli, amikor visszafordítás helyett rögtön jogi segítségnyújtásról és a határ átlépéséhez nyújtott támogatásról beszél - tette hozzá.
    

Rétvári Bence ezt fenntarthatatlannak nevezte, mondván, így bárki szabadon be tud jönni az EU területére. Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt is kifejtette, hogy a közép-európai országoknak már régi problémájuk, hogy az EU szerveinek vezetőit nem arányosan választják az unió nyugati és keleti feléből - a keleti országok kárára.
    

Rámutatott: a határvédelem elsősorban azokat az országokat érinti, amelyeknek szárazföldi határa van nem uniós országokkal; például Bulgária, Görögország, Magyarország és Románia határvédelmi törekvéseit egy holland vezető nem fogja érteni. Rétvári Bence a televízióban és a rádióban is beszélt a kitoloncolások eredménytelenségéről, amelyeket az Európai Bizottság már saját prezentációiban is elismer. Rádióinterjújában példaként hozta Svédországot, ahol ötven- és százezer között lehet azoknak a száma, akik az utóbbi öt évben nem kaptak tartózkodási engedélyt, és el kellett volna hagyniuk Svédországot, ám ezt nem tették, és "felszívódtak".
    

Az államtitkár az M1 aktuális csatorna műsorában arról is beszélt, hogy Bulgária és Románia schengeni övezethez való csatlakozásának - a szükséges feltételek teljesítése ellenére történt - osztrák és holland vétója azt mutatja, továbbra is működik a kettős mérce az EU-ban. Azt kellene megszüntetni, hogy a lengyeleknél vagy a magyaroknál az uniós források folyósításához, a bolgároknál, románoknál a schengeni övezethez való csatlakozáshoz mindig van még eggyel több feltétel, mint a nyugat-európai országoknak - mondta Rétvári Bence.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

http://ujhazak.com