Rétvári: bővülnek és emelkednek az ápolási díjak (2. rész)

Az idei évtől bővülnek és emelkednek az ápolási díjak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.Rétvári Bence közölte, a kormány idén januártól - új kategóriaként - a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára bevezette a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

   
Ezt az új juttatást a járási hivatalok állapítják meg január 15-ig, és február 5-én folyósítják először a mintegy 17 ezer család számára - tette hozzá. A gyod összege 2022-ig folyamatosan emelkedni fog, és eléri majd az akkori minimálbér szintjét - emelte ki Rétvári Bence. Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy január 1-jével minden egyéb ápolási díj összege is emelkedik; a növekedés az idén 15 százalékos, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben 5-5-5 százalékos lesz, ami 30 százalékos emelkedést jelent összességében.
    

Megemlítette azt is, hogy az elmúlt években az alap- és emelt összegű otthonápolási díj mellé bevezettek egy kiemelt kategóriát, amely azoknak a családoknak segített leginkább, ahol súlyos állapotú, önellátásra képtelen gyermeket nevelnek. Ebben a kategóriában 58 százalékos emelés történt. Emellett fontos intézkedés volt az is - mondta -, hogy 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést állapítottak meg azoknak, akik legalább húsz évig a gyermeküket otthon ápolták, és az emelt vagy kiemelt összegű ápolási díjra voltak jogosultak. Esetükben szolgálati időnek számít az ápolási díjra való jogosultság.
    

Rétvári Bence közölte, hogy az intézkedések bevezetése előtt a kormány széles körben egyeztetett az érdekvédelmi szervezetekkel. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az ápolási díj témája a "politikai térbe" is bekerült, hiszen az ellenzék pártok és képviselőik sokszor demonstráltak a díjak emelése mellett. Azonban, amikor ezekről szavazni kellett volna a parlamentben, azt az ellenzék nem tette meg - mondta az államtitkár.
    

Ebből is látszik, hogy az ellenzék számára valójában ebben a kérdésben sem a díj(ak) emelése volt a fontos, hanem a "politikai jelenetkeltés" - fogalmazott az Emmi államtitkára. Arra a kérdésre, hogy a kormánypártok miért nem mentek el a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésre, Rétvári Bence azt mondta, az ellenzék szándéka továbbra is a botránykeltés, amihez a kormánypártok nem kívánnak asszisztálni. Úgy vélte, az ellenzék nem tudja elfogadni, hogy elvesztette a tavalyi országgyűlési választást.  


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com