Rétvári: egyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak

Egyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyben felidézték, hogy rendőrökre lőttek menekülő embercsempészek múlt hétfőn az M5-ös autópályán, Inárcs térségében.Erre reagálva Rétvári Bence azt közölte, hogy az embercsempészek egyike azt vallotta, hogy a bűnszervezet vezetője mondta nekik azt, hogy használják a furgonban lévő fegyvert, ha szükséges. A kisbusz előtt egyébként egy "felvezető" autó haladt, amiben négyen utaztak; az autóban volt török, iraki és német állampolgár is, és - Rétvári Bence megfogalmazása szerint - egyáltalán nem voltak együttműködők, nem nyitották ki az ajtót a rendőri felszólításra, ezért be kellett törni az autó ablakait.
   

Az államtitkár szerint a déli határon is néha valódi "csatajelenet" zajlik, mert a migránsok és az embercsempészek rátámadnak a rendőrökre: hozzájuk vágják a létrát, lefújják őket gázspray-vel vagy rájuk lőnek. Rétvári Bence elmondta azt is, hogy a magyar rendőrök is egyre kifinomultabb módszerekkel dolgoznak, de ahhoz, hogy a külföldi bűnözőkkel szemben fel tudjanak lépni, a Terrorelhárítási Központra is nagy szükség volt az elmúlt években.
    

Kérdésre kitért arra is, hogy a rabok több mint a 10 százaléka - több mint 2500 bűnöző - embercsempészés miatt került börtönbe. "Ez egy elképesztő teher a magyar börtönökben, tehát nem erre jött létre a magyar büntetésvégrehajtási rendszer" - hangsúlyozta az államtitkár. Összességében évente mintegy hárommilliárd forintba kerül a rabok elhelyezése - mondta, megjegyezve, hogy az unió pedig semmilyen segítséget nem nyújt Magyarországnak ebben.
    

Rétvári Bence az M1 aktuális csatornán elmondta azt is, hogy idén már több mint 230 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel, tavaly ez a szám 122 ezer, míg tavalyelőtt 46 ezer volt. Az államtitkár szerint azért is jöhetnek most többen, mert a migránsok tudják, hogy Európa most nem a saját határainak a védelmével, hanem az ukrajnai háborúval van elfoglalva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com