Révész Máriusz: a következő években 50-100 milliárd forint lesz a kerékpáros közlekedés fejlesztésére

A következő években 50-100 milliárd forint juthat a kerékpáros közlekedés fejlesztésére - közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos pénteken egy budapesti háttérbeszélgetésen.reveszmariuszRévész Máriusz elmondta: a napokban a kerékpározás feltételeit javító több javaslatot is a kormány elé terjesztettek. A kerékpárutak fenntartását és működtetését is szeretnék szabályozott keretek közé szorítani. Ezért az javasolják a kormánynak, hogy a települések határain kívül eső kerékpárutakat a Magyar Közút Zrt. üzemeltesse.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erre a célra jövőre valamivel több mint 2 milliárd forint költségvetési forrás lenne szükséges, a szakértői számítások szerint - mondta a kormánybiztos.

Révész Máriusz elmondta még: szeretnék elérni a kormánynál, hogy országosan egységes közbringa-rendszert hozzanak létre, így egyetlen regisztrációval használni lehetne az ország valamennyi közbicikli szolgáltatását.

Jelezte azt is, hogy a kormány már elfogadott egy előterjesztést 32 milliárd forint értékű kerékpárút-fejlesztésre. A források rendelkezésre állnak, és megkezdődött a tervezés fázisa. A kormány elé kerül az javaslat is, hogy intézményes keretek között támogassák a kerékpáros munkába járást, mint az óbudai önkormányzatnál, ahol napi 400 forintot kapnak, akik kerékpárral járnak munkába.

A vonóhorogra szerelhető kerékpár-tartók esetében sokaknak gondot jelent a rendszám kezelése. Most ez megoldódni látszik egy harmadik szürke rendszámtábla alkalmazásának lehetőségével. Ezt a megoldást hatóságok is támogatják, így év végétől, esetleg jövő év elejétől várhatóan bevezetik - tette hozzá.

Budapest önkormányzati vezetése kerékpáros barát - szögezte le a főváros városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettese. Szeneczey Balázs szerint ezt támasztja alá, hogy Budapesten a kerékpárutak hossza eléri a mintegy 300 kilométert, ami négy év alatt 46 százalékos növekedést jelent.

Kiépült a fővárosban Európa egyik legmodernebb biciklikölcsönző-rendszere. A kerékpározás feltételeinek javítására 2018-ig több mint 8 milliárd forintot költenek majd Budapesten. Megvalósul például a Rákos-patak mentén a biciklivel végigjárható kerékpáros ökofolyosó is - jelentette be.

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpáros Klub elnöke pedig többek között arról beszélt, hogy a civil szervezet javaslatokat tesz a biciklis közlekedés körülményeinek, a komfort és a biztonság javítására. A szervezet információi szerint Magyarországon az emberek 22 százaléka biciklizik rendszeresen. Budapesten ez az arány 3 százalék, ami 2030-ra 10 százalékra nő az előrejelzések szerint.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com