Révész Máriusz: futópályák és bringaparkok építésével folytatódik az Aktív Magyarország program

A kormány 652,5 millió forintos támogatásával, összesen 1,35 milliárd forint értékben épülnek futó- és bringapályák 33 településen - mondta az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán, Csömörön.Révész Máriusz az egyik épülő bringapályán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Aktív Magyarországért program keretében az idén futókörök és bringaparkok építésére írtak ki pályázatot az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda szervezésében, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) és a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) közreműködésével.

    
A pályázaton elnyerhető támogatás mértéke 50 százalék, a másik 50 százalékot és a létesítmények fenntartását a pályázóknak kell állniuk. Feltétel volt a pályázatoknál, hogy a sportparkokat ingyenesen használhassák az emberek - tette hozzá a kormánybiztos. Ismertette, hogy hét település nyert el támogatást futókör létesítésére, amelyeknek legalább egy kilométer hosszúnak és 120 centiméter szélesnek kell lenniük. A futókörök építésére 273,5 millió forint támogatást kapnak a települések. Bringapark 26 településen épül, összesen 379 millió forint támogatással.
    

Tóth András, a MAKETUSZ képviselője elmondta, hogy bringapark létesítésére 33 pályázat érkezett, ezekből 26-ot javasolnak támogatásra. A bringapályáknak 2021. május 31-ig el kell készülniük. Hozzátette, hogy a négy választható bringapark típusból a legnépszerűbb a pumpapálya volt. Péter Attila a SZEOSZ elnöke közölte, hogy a futókörök átadási határideje szintén 2021. május vége lesz. A létesítményeket legalább öt évig fenn kell tartani és legalább évi négy alkalommal futórendezvényt kell szervezni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com