Robbanás Óbudán - Továbbra sem találnak két lakót

A katasztrófavédelem szakemberei továbbra sem találják azt a két embert, aki abban a III. kerületi, Tímár utcai épületben lakik, ahol szerda hajnalban feltehetőleg gázrobbanás történt - közölte az Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője az MTI-vel.

tA ház legfelső két szintje gyakorlatilag leomlott.

Veres Péter elmondta, egyelőre még azt sem tudni, hogy a robbanás idején otthon voltak-e a ház legfelső szintjén lakók, akiket most keresnek.
Közölte, a szakemberek jelenleg az épület visszabontásához készülődnek.

Elmondta, a statikus előzetes véleménye szerint jelenleg a teljes épület életveszélyes, de még további vizsgálatokra van szükség.

Kitért arra is, hogy a mentők csak egy súlyos sérültet vittek el a helyszínről, a másik, könnyebb sérültet csak megvizsgálták.

A Tímár utca egyik háromszintes, tetőteres épületében szerda hajnalban történt robbanás. A detonációt követően 22 embert kellett kitelepíteni az életveszélyessé vált házból, közülük 13-at ideiglenes szálláson helyezett el a III. kerületi önkormányzat. A szemben lévő társasházból kimenekült 33 ember már visszatérhetett otthonába.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com