Rogán Antal: a cég visszaélt azzal a lehetőséggel, hogy van pénze

A Telekom visszaélt azzal a lehetőséggel, hogy van pénze, nagy cég, nagy befolyással rendelkezik - reagált a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a TV2 Mokka című műsorában pénteken arra, hogy a távközlési társaság felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel.RogánRogán Antal közölte: a kormány válaszul szimbolikus lépést tett, így kívánták minden magyar polgár nevében jelezni, hogy nem lehet bármit megtenni, egy ilyen intézkedést annak meghozatala előtt alaposan végig kell gondolni.
Szerinte a Telekom megsértette az alaptörvényt, amely világosan kimondja: Magyarországon szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van.

Úgy fogalmazott: ha ezt valaki úgy korlátozza, hogy "ad pénzt akkor, ha tetszik a vélemény, és nem ad pénzt, ha nem tetszik a vélemény, függetlenül attól, hogy ott érvényes polgárjogi szerződés van (...), akkor azt gondolom, egy szimbolikus lépéssel nekünk is jelezni kell, nem értünk egyet azzal, ha valaki nem tartja be a magyar alkotmányt és korlátozza a szólásszabadságot".

A politikus kitért arra is, hogy a kormány válaszlépése azért szimbolikus, mert a kabinet és a Telekom közötti kapcsolatban a Telekom árbevételének egy ezrelékét teszik ki az érintett mobilinternet-előfizetések. Hozzátette: ettől a Telekom nem fog sokkal kevesebbet keresni, viszont számára is világossá válhat, hogy nem tud akármit megtenni.

A szerződésbontást az énekessel Rogán Antal úgy értékelte: ilyen lépést egyetlen multi nem engedheti meg magának egy "médiahisztéria" miatt. Véleménye szerint Magyarországon a magyar sajtó egy része "médiahisztériát folytat", különösen a Fidesz kongresszusa után, "alig várták, hogy valamibe beleköthessenek, nem tudtak másba, hát belekötöttek ebbe".

Szerinte ha valaki kicsit nyitott, akkor láthatja: a jelenlegi magyar alkotmány az első Magyarországon, amely kimondja, hogy a nőket tisztelni kell, és pozitívan is lehet őket diszkriminálni. Emellett a kormány családpolitikája is jól mutatja, minden eszközzel segíti a nők munkáját, hogy akár szülés előtt, akár utána könnyen és gyorsan munkába állhassanak, ehhez a munkáltatóknak is kedvezményeket biztosítanak.

A Telekom döntésével kapcsolatban Rogán Antal végül közölte: ezt az ügyet lezártnak tekintik. Nem kérték, hogy a társaság állítsa vissza a szponzori szerződést, a Telekom tett egy intézkedést, amelyre a kormány világos választ adott.

Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön jelentette be: a kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel mobilinternetes előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal, miután a cég felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Példátlan összefogás

Példátlan összefogás

Százak keresték azt a 43 éves férfit, aki egy igazoltató rendőrt gázolt el Kaposszekcsőn csütörtökön késő este.

http://ujhazak.com