Rogán Antal: a jövő évi EP-választás Magyarország és Európa számára is sorsdöntő

Sorsdöntő a jövő évi európai parlamenti választás Magyarország és Európa számára - jelentette ki Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjújában.Rogán Antal azt mondta, vannak olyan nemzetközi körök, amelyek óriási jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy lesz-e újra bevándorláspárti többsége az EP-nek, vagy ez rövid időn belül megváltozik.

    
"Soros György és körei mindent megtesznek azért, hogy ne változzanak az erőviszonyok" az EP-ben, ezért "azokat az országokat, amelyek markánsan bevándorlásellenesek, minden eszközzel támadják" - fogalmazott. Rogán Antal azt mondta, hogy folytatódni fog Magyarország ellen a hadjárat a következő hónapokban is.
    

Le akarják járatni azokat az országokat, amelyek határozottan küzdöttek a bevándorlás ellen. "Ezt teszi Sargentini asszony is, aki Soros György régi, megbízható szövetsége" - fogalmazott, azt hangsúlyozva, hogy ezen lehet változtatni a jövő májusi EP-választáson.

Rogán Antal úgy fogalmazott: "Ha minél többen mondunk nemet a bevándorlásra egész Európában, annál kevésbé tud érvényesülni Soros György forgatókönyve".
    

A Munka törvénykönyvének módosítása miatti tüntetésekről szólva arról beszélt, hogy az erre való hivatkozás csak ürügy, és ha ez nem lett volna, akkor "lehet, a közigazgatási bíróságok miatt lenne a purparlé a parlamentben és azon kívül is". Rogán Antal rámutatott, éppen a közigazgatási bíróságok lesznek majd azok, amelyek a menekültkérdésekben döntenek.     


Nem véletlen, hogy Európában most ezeket támadják főleg azok az intézmények, amelyek bevándorláspártiak. Ezt annak ellenére teszik, hogy a legtöbb európai országban működnek ilyen bíróságok, és Magyarországon is voltak, "még mielőtt a kommunisták kerültek hatalomra" - mondta. A politikus kifejtette azt is, hogy a demokráciában a demonstrációknak helye van, ezt támogatják is, ha békés körülmények között történik.
  

Azonban az utóbbi napokban nem ez történt, hanem "kifejezetten erőszakos, agresszív, a rendőrökre támadó csoportokat láthattunk" - mondta, megjegyezve azt, hogy az előállított emberek között "számtalan" büntetett előéletű volt. Ebből is látszik, hogy korántsem békés szándékú és célú tüntetések voltak. Egy fontos különbség azonban van. Azokban az országokban, Franciaországtól Belgiumig, ahol a bevándorláspárti kormányok leverték erőszakkal az ellenük indított tüntetéseket, ott tele van a sajtó olyan tüntetők képeivel, akiknek beverték a fejét, akik véresek, akik súlyos sérüléseket szenvedtek. Diákokkal, akiket a falhoz térdeltettek, ugyanúgy, ahogy Ceausescu Romániájában szokták régen. Magyarországon ilyen képeket nem lehet látni, nálunk a tüntetők voltak agresszívak, azok támadtak a rendőrökre. Csak rendőrök sérültek meg, méghozzá nem is kevesen - közölte.
    

Rogán Antal kiemelte: köszönet illeti a rendőrséget, amiért ilyen türelemmel és nyugalommal kezelte a "sokszor már törvényellenes demonstrációkat". Annak kapcsán, hogy az ellenzéki politikusok szerint nem volt szabályos a parlamenti szavazás a törvénymódosításról, mivel szavazókártyák nélkül lehetett voksolni, Rogán Antal azt mondta, hogy az ellenzéki pártok "súlyos tévedésben vannak, ugyanis nem a szavazókártya szavaz, hanem a képviselő".
    

A házszabály egyértelműen fogalmaz: a szavazati jog az országgyűlési képviselő személyes jelenlétéhez és a parlamenti képviselő parlamentben rögzített helyéhez van kötve - mutatott rá. Tehát mindenki a helyéről adhatja le saját szavazatát. A kártya szükségtelen, korábban is sokszor szavaztunk úgy az Országgyűlésben, hogy nem használtuk - mondta el Rogán Antal, megjegyezve azt is: a házszabályt pontosan azért kellett így egyértelművé tenni és pontosítani, mert "ezt a nagyszerű heccet, amivel most az egész ellenzék próbálkozott, a Jobbik már egyszer megcsinálta öt éve".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com