Rogán: Magyarországnak az EU-ban, a Fidesznek a Néppártban a helye

Az Európai Néppárt ülése végére minden résztvevőnek világossá vált, hogy Magyarországnak az EU-ban, a Fidesznek az Európai Néppártban a helye - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szombaton Brüsszelben az ülést követően.A miniszter - az M1 aktuális csatornán elhangzottak szerint - azt mondta, a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, Magyarország kész minden kérdésben folyamatosan tárgyalni az Európai Bizottsággal.

"Tehát bármilyen jogi eljárás indul ellenünk, akkor a kormány minden egyes jogi érvet, amit az Európai Bizottság közöl azt természetesen komolyan fontolóra vesz" - hangsúlyozta. Orbán Viktor az ülésen hangsúlyozta azt is, Magyarország továbbra is fontosnak tartja a határok védelmét és azt, hogy minél kevesebb illegális bevándorló - sőt, ha lehet, akkor egyetlenegy sem - jusson be az Európai Unió területére - ismertette.


Ezért a kormány minden korábban hozott intézkedését, beleértve a tranzitzónákat, fenn akarja tartani - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ezzel az ország teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket a schengeni egyezményben rögzítettek. Kérdésekre válaszolva elmondta azt is, Magyarország hajlandónak mutatkozik beengedni a 14-18 év közötti migránsokat, de csak abban az esetben, ha alávetik magukat DNS-vizsgálatnak, így ugyanis egyértelműen kiderülhet, hogy valóban az említett korcsoportba tartoznak-e.


A tranzitzóna létét boncolgató kérdéseket és kéréseket viszont nem tudja megfontolás tárgyává tenni a kormány, mert azt gondolják, hogy az része a határvédelemnek, és nem zárt, nem őrzött, így szabadon lehet onnan távozni, csak az unió területére nem lehet belépni onnan, amíg a szükséges idegenrendészeti eljárások le nem záródnak - mondta a politikus.


Rogán Antal szólt arról is, hogy Orbán Viktor az ülésen a CEU kapcsán világossá tette, "mi úgy ítéljük meg, hogy a Magyarországon működő Soros alapítású Közép-Európai Egyetem létét semmilyen jogszabály-módosítás nem fenyegeti". Hozzátette, hogy továbbra is biztosított az intézményben folyó oktatás és a tudományos kutatás szabadsága, az egyetem új évfolyamot is indíthat.


Ugyanakkor a kormány kész áttekinteni minden nemzetközi szerződésben szereplő kérdést, ami a külföldi diploma kiadásához szükséges, de Magyarországon egy egységes szabályozásnak kell érvényesülnie - hangsúlyozta a miniszter. Rogán Antal szerint a néppárti ülésen és az azt követő EU-csúcson is a fő téma a Brexit, vagyis Nagy-Britannia kilépése az unióból. Magyarország a Brexit kapcsán 100 százalékban érvényesíteni tudja a magyar érdekeket, de erről majd Orbán Viktor miniszterelnök mond bővebbet később - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com