Sára Botond: visszajár az óbudaiaknak a börtönben ülő polgármester jogalap nélkül felvett fizetése

Visszajár az óbudaiaknak a börtönben ülő polgármester jogalap nélkül felvett fizetése - közölte Budapest főispánja pénteken a közösségi oldalán.Sára Botond a Facebookon megosztott videójában azt mondta: a börtönben ülő DK-s Kiss László polgármesternek semmilyen juttatás nem jár, nemhogy a duplája.

"Önök mit tennének a helyemben? Hagyjuk úgy, ahogy van az egész történet, vagy követeljük vissza az óbudaiaknak a pénzt?" - tette fel a kérdést a főipán.

Kifejtette, hogy tavaly augusztus óta - hivatali vesztegetés alapos gyanúja miatt - letartóztatásban és így börtönben van a DK-s polgármester. Ennek ellenére az önkormányzat folyósítja neki a tiszteletdíját, cafetériáját és az útiköltségét és egyéb juttatásait - tette hozzá, azzal együtt, hogy az önkormányzat korábban ebben nem foglalt állást, "elmismásolta" a baloldali többségű képviselő-testület ezt a kérdést.

"Újabb fordulat van az ügyben, hiszen a legutóbbi testületi ülésen megduplázták a juttatások összegét, és tovább folyósítják. Ez is jogszabályellenes, ezért meg fogjuk tenni a szükséges jogi lépéseket. A célunk az az, és az álláspontunk is, hogy ez a jogalap nélkül kifizetett összeg és juttatás, ez visszajár az óbudaiaknak" - fogalmazott Sára Botond a videóban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com