Schanda: sikeresek a digitális gyermekvédelmi stratégia eddig programjai

Sikeresnek értékelte a Digitális jólét program keretében létrehozott digitális gyermekvédelmi stratégia eddig megvalósult programjait az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kedden.Schanda Tamás budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a digitális és okoseszközök használata már óvodáskorban elkezdődik, ami hatással van a gyermekek személyiségfejlődésére és kognitív képességeik gazdagodására, ezért fel kell készülni a gyorsan változó digitális világ veszélyeire is.

    
Elindították az óvodások okoseszköz-használatát vizsgáló Digimini elnevezésű kutatást, amelynek eredményei az óvodapedagógusok képzését és továbbképzését is segíti majd - tette hozzá. Az államtitkár erre példaként említette, hogy az Apor Vilmos Katolikus Főiskola februártól Digitalizáció az óvodában címmel 120 órás továbbképzést indít az óvodapedagógusoknak, amelynek keretében a digitális gyermekvédelmi stratégia elemeivel is foglalkozni fognak.
    

Az iskoláskorúak számára indított Netmentor-programba tavaly újabb 35 iskola kétezer diákját vonták be, így már negyvenkét intézmény vesz részt benne. A tervek szerint idén tovább bővülő kezdeményezésben jelenleg több mint hatvan pedagógus és háromszáznál is több kortárs mentor vesz részt - részletezte. A 8-12. évfolyamokon tanító pedagógusokat médiaműveltséget és médiatudatosságot fejlesztő oktatási segédanyaggal támogatják - ismertette. A többi között a "like-függőség", az online zaklatások, az álhírek (fake news) és a testképzavar témáit feldolgozó Digitális káprázatok című, csaknem negyvenórányi ismeretanyagot tartalmazó tananyag minden oktatási intézmény számára elérhető - hangsúlyozta Schanda Tamás.
    

A szülőket és a nagyszülőket is támogatják a biztonságos internethasználattal kapcsolatos ismeretek megszerzésében. A Digitális jólét programpontokon 175 mentor segítségével eddig mintegy 1800 családot értek el médiaműveltségi képzésekkel - részletezte az államtitkár, arra is kitérve, hogy a program idén is folytatódik.
    

A kormány és az ITM - a legkisebbektől az érettségizőkig - a fiataloknak, a velük foglalkozó pedagógusoknak, valamint a szülőknek és a nagyszülőknek olyan tájékoztatást és szolgáltatást nyújt, amelynek segítségével védekezni tudnak a digitális világ veszélyei ellen - összegzett Schanda Tamás. Kérdésre válaszolva az államtitkár közölte, hogy a digitális fejlesztési és oktatási programok megvalósítására, működtetésére több száz millió forintot fordítanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com