Schmidt Mária: Soros György célja a migrációs nyomás fenntartása

Schmidt Mária történész szerint Soros György célja a migrációs nyomás fenntartása, újra akarja indítani a balkáni migrációs útvonalat.Schmidt Mária az M1 aktuális csatornának szerdán nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a magyar származású amerikai üzletember az egész világot a terepének tekinti, el akarja terjeszteni a nyitott társadalom utópikus eszméjét, amely szerint a világ összes határát - ezen belül a nemzeti szuverenitás és a gondolkodás határait - le kell bontani, mindent "egyneműsíteni" kell, és alá kell rendelni a globális üzleti érdekeknek.

Az utóbbi nyolc évben Soros György ezeket a célokat nagy hatásfokkal tudta megvalósítani, hiszen az Egyesült Államok, a világ egyikvezető hatalma mögötte állt, Barack Obama kormányzásának nyolc éve alatt ugyanis az amerikai külpolitika és Soros céljai egybeestek - jelentette ki a történész. Schmidt Mária úgy fogalmazott, Soros György a nyitott társadalmat ugyanúgy el akarja terjeszteni az egész világon, mint ahogy kommunizmust és az internacionalizmust szerették volna. A kommunizmus is olyan új világban gondolkodott, ahol nincsenek határok, tehát nincs különbség a két eszme között, csak most nem internacionalizmusnak hívják, hanem nyitott társadalomnak.


A nyitott társadalomra törekvés pedig mára "felfalta" a baloldalt, már nincsenek baloldali eszmék, csak a Soros által összeállított "mix" van, a "sorosizmus", ezzel "kivéreztette" a baloldalt - fűzte hozzá. A történész a Látószög blogon vasárnap megjelent tanulmányában Soros Györgyöt "filantróp tőzsdepekulánsnak" nevezte. Arra a kérdésre, hogyan lehet valaki egyszerre mindkettő, azt válaszolta: az üzletember emberbaráti tevékenysége csak egy fedőtevékenység, mert a fő célja mégiscsak a pénzszerzés, az előnyös üzletkötés, az anyagi haszonszerzés.


Soros György kitapasztalt egy receptet, ami bevált: a megvásárolja azokat a csoportokat - média, értelmiség, függetlennek nevezett szakértők, objektív véleményformálók -, amelyek a befolyását alátámasztják - mondta. Majd ezeknek a támogatásával megszervezi azokat a civil szervezeteket, amelyek aztán politikai befolyásolásba kezdenek, káoszt teremtenek tüntetésekkel és erőszakos cselekedetekkel, meggyengítik és megdöntik a stabil kormányerőt, végül pedig új erőközpontot hoznak létre, ami kiszolgálja a céljait - jelentette ki Schmidt Mária.


A történész arról is beszélt, hogy Soros Györgyöt különleges viszony fűzi Magyarországhoz, mivel itt született és a gyermekkorát is itt töltötte, de ez persze nem akadályozta meg abban, hogy 2008-ban megpróbálja tönkre tenni az OTP-t és a forintot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com