Segítséget nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet a menekülő civileknek

Tízmillió forint értékben nyújt segítséget az örmény-azeri fegyveres konfliktus elől menekülő civileknek az Ökumenikus Segélyszervezet a Hungary Helps program támogatásával.A szervezet kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a Hegyi-Karabah hovatartozása miatti örmény-azeri konfliktus eszkalálódott, mindkét kormány szükségállapotot hirdetett, a határháborúvá váló, emberéleteket követelő konfliktus pedig a tűzszünet ellenére jelenleg is tart. Emiatt Hegyi-Karabah népességének fele, mintegy 75 ezer ember menekült el korábbi lakhelyéről, többségük örmény befogadó családoknál keres menedéket, sok gyermekes család viszont még mindig nem tudott elmenekülni a válságövezetből, és továbbra is pincékben kell menedéket találnia.

    
A szervezet a helyszínen gyorssegély formájában támogatja a fegyveres összecsapások miatt otthonukat elhagyni kényszerülő örményeket: a segélyezés első szakaszában három településén hajtott végre segélyakciót, amely során 27 menekült családot látott el alapvető élelmiszereket és higiéniai eszközöket tartalmazó csomagokkal, a napokban pedig 330 Hegyi-Karabahból elmenekült örmény család támogatását biztosítja - írták.
    

Hozzátették: a segélyszervezet a program első szakaszát a Hungary Helps Ügynökség által biztosított 10 millió forintos forrásból valósítja meg. Az örményországi humanitárius munkát bárki támogathatja adomány formájában a www.segelyszervezet.hu/adomanyozas oldalon keresztül, az Ökumenikus Segélyszervezet 11705008-20464565 számlaszámán pedig a közleményben "Örményország" megjelöléssel lehet pénzadományokat felajánlani - jelezték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com