Selmeczi: a Fidesz nem enged a rezsicsökkentés politikájából

Bár újabb fenyegetések érkeznek Brüsszelből, a Fidesz arra kéri a kormányt, hogy tegyen meg mindent a rezsicsökkentés megvédéséért, mert "a magyar családok nem lehetnek újra kiszolgáltatottak" - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella.

480px-Fidesz_New_logoA nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint a kormánynak elsősorban "higgadt, szakmai érveléssel, de ha kell, akár diplomáciai úton is be kell mindent vetnie" a rezsicsökkentés megvédése érdekében.

Selmeczi Gabriella hangsúlyozta: fel kell készülni arra, hogy akár újabb kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarország ellen, pedig az Európai Bizottság érvelésével ellentétben a rezsicsökkentés egyedül "az extraprofitjukból alkudni nem akaró vállalatok érdekeit sérti".

A Fidesz szóvivője úgy értékelte, az Európai Unió "kísértetiesen ugyanazokat az érveket fújja", mint az energiacégek, ami annak a bizonyítéka, hogy "működik a brüsszeli energialobbi".

Hozzátette: ha kell, akár alkotmányos védelmet is adnak a kormánypártok a rezsicsökkentésnek.
Kiemelte, hogy az eddigi rezsicsökkentés ugyan enyhített az emberek terhein, de még így is sokat kell tenni azért, hogy a fizetések vásárlóerejével arányosak legyenek a rezsiterhek.

A Népszabadság és a Magyar Nemzet a BruxInfo-ra hivatkozva kedden azt írta: több, a rezsicsökkentéssel összefüggő kérdésre vár választ az Európai Bizottság, amely levében érdeklődik, és ha az azokra adott válaszokat nem fogadja el, akkor kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen.

Marlene Holzner, a brüsszeli testület energiaügyekért felelős szóvivője szintén kedden azt közölte: az Európai Bizottság nem mond véleményt az egyes tagállamok energiaár-szabályozási mechanizmusairól, de általánosságban kijelenthető, hogy Brüsszel ellenzi az árszabályozást, a szabadpiaci ár híve.

Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán megerősítette: valóban érkezett levél Brüsszelből, amely érinti a rezsicsökkentést, a magyar kormány azonban kitart a rezsicsökkentés mellett és megvédi azt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com