Semjén: évente közel százezer madarat ér halálos áramütés Magyarországon

Évente közel százezer madarat ér halálos áramütés Magyarországon, amelyek természetvédelmi értéke megközelíti az egymilliárd forintot, de eszmei értékük ennél sokkal magasabb lehet, ezért is szükséges védelmük - hívta fel a figyelmet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn sajtótájékoztatón.A légvezetékek földkábeles kiváltásáról szóló Akadálymentes égbolt megállapodást tíz évvel ezelőtt írta alá az akkori három magyarországi áramszolgáltató a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal (KvVM), valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME).

    
Semjén Zsolt igazi hungarikumnak nevezte, hogy az 1900-as évek elejétől törvényi szinten védik az országban a madarakat. Megjegyezte, hogy míg 1940-ben 8000 gólya élt az országban, 1980-ra számuk - egyebek mellett az áramütések következtében - 4000-re csökkent. A védelmi intézkedéseknek köszönhetően azonban a populáció azóta 5000-re bővült, ami jelzi az intézkedések szükségességét - tette hozzá.
   

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter korszakos jelentőségűnek nevezte a tíz évvel ezelőtti Akadálymentes égbolt-megállapodást, amelyben a környezetvédelmi tárca, az áramszolgáltatók és a madárvédők megállapodtak abban, hogy megpróbálják kiváltani a madarak életét veszélyeztető technológiákat.


Szavai szerint az elmúlt tíz évben jelentős volt az előrelépés ezen a területen. Ismertette, hogy 3500 kilométer hosszú szakaszt tettek védetté a szolgáltatók az áramütés ellen, 120 kilométernyi légkábelt cseréltek földkábelre és 2724 darab láthatósági eszközt helyeztek ki együttműködve a nemzeti parkokkal és a madártani egyesületekkel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com