Semjén: kiemelt cél a családi vállalkozások támogatása

A családi vállalkozások kiemelt támogatásának fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Közhasznú Egyesület éves közgyűlésén pénteken, a Parlamentben.

semjenzsoltA miniszterelnök-helyettes köszöntőjében rámutatott: "józan nemzeti érdek" a családi vállalkozások támogatása, ugyanis a saját céget létrehozó családok nem fogják vállalkozásukat bedönteni pillanatnyi érdekből, gazdasági előny vagy haszonszerzés reményében.

Hozzátette: ma Magyarországon az egyik legnagyobb probléma, hogy fiktív cégeket hoznak létre, belevágnak ügyletekbe és amikor adósság keletkezik, bedöntik a céget és alapítják a következőt. Ezt próbálják megakadályozni, de nem egyszerű - közölte, kiemelve: egy család a saját nevével fémjelzett céget nem fogja bedönteni, csak azért, hogy az adóhatóságot átvágja.

Kitért arra is, hogy a KDNP kezdettől fogva azon az állásponton volt, hogy az örökösödési adót a cégek esetében is töröljék el. Mint mondta, ha a családi vállalkozásokat, cégeket generációról generációra örökösödési adóval "megvámolják", akkor ezáltal a külföldi multinacionális cégeket hoznának versenyhelyzetbe, ez pedig ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel. Az a cél, hogy minél több "kis- és középvállalkozás és nemzeti nagytőke legyen" - emelte ki.

Semjén Zsolt emlékeztetett arra is, hogy az alaptörvény rögzíti: a családot tekintik a társadalom alapjának. A társadalom és a magyar nemzet megmaradása alapvetően a családoktól függ - jelentette ki a kormányfő helyettese.
Ha nem lesznek családok, akkor nem születnek gyermekek, ugyanakkor ahhoz, hogy a nemzet fennmaradjon és a gazdaság működjön, egészséges emberekre van szükség, akik a családból hozzák azokat az erkölcsi alapokat, amelyeknek része a tisztességes munkavégzés és a becsület is.

Semjén Zsolt szerint amikor bizonyos politikai ideológiák tudatosan rombolják a családot, akkor végső soron az egész társadalom alapjait rongálják, és kérdőjelezik meg.

Kitért arra is, hogy a kormány által kialakított családtámogatási rendszer - Franciaországot leszámítva - a legnagyobb segítséget adja Európában a gyermekvállalás tekintetében. Ahol három gyermek van, havi 100 ezer forintot nem kell befizetni a költségvetésbe, azaz gyakorlatilag nem kell adót fizetni - említett egy példát. Azok a családok, ahol kisebb a kereset, több gyermek esetén az egészségügyi és nyugdíjjárulék terhére is érvényesíthetik a kedvezményt - jelezte.

A Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Közhasznú Egyesületet honlapja szerint 2009 novemberében régóta sikeres hazai vállalkozó családok alapították.

Küldetésüknek a hosszú távon felelős hazai családi vállalatok gazdasági és társadalmi értékteremtésének támogatását tekintik. Céljaik között jelölték meg a tulajdonos családok generációi közötti és azokon belüli együttműködések fejlesztését családi, tulajdonosi és menedzsment ügyekben.

Mint írták, a támogatás képzési-kutatási, érték- és érdekképviseleti, nemzetközi és regionális együttműködési területeken valósul meg.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com