Semjén: minden magyart meg kell védenünk, bárhol él a világban

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Magyarországnak, Izrael példája alapján, meg kell védenie minden magyart, bárhol él a világban. A politikus erről pénteken, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán beszélt Országházban."Ugyanazt kell csinálnunk, mint Izraelnek, ha Izraelnek szabad, nekünk is szabad. Izrael állam lényege az, hogy minden zsidó, bárhol él a világban, biztos lehet abban, hogy van egy ország, van egy hazája, és ha valahol üldözik, akkor oda haza tud menni, és az az ország minden körülmények között, minden befolyásával, látható és nem látható befolyásával meg fogja védeni" - fogalmazott Semjén Zsolt.

Szerinte Magyarországnak ugyanez a feladata: minden magyart meg kell védenie, bárhol él a világban. A miniszterelnök-helyettes a Külhoni Magyarságért Díj tizenegy díjazottja közül kiemelte a venezuelai magyar közösséget, amelyet bár nem üldöznek, de kaotikus, nyilvánvalóan diktatórikus állapotban, létbizonytalanságban él. Semjén Zsolt ezért a venezuelai magyarságnak azt üzente: Magyarország a hazájuk, bármikor jöhetnek, családostul is, és azok is, akik már nem tudnak magyarul, mert Magyarország minden segítséget meg fog adni nekik.    


Hangsúlyozta: a venezuelai magyaroknak tudniuk kell, hogy ők ide nem menekülnek, nem emigrálnak, hanem hazajönnek.  "Ez üzenet minden magyarnak a világban, hogy bármi történik, Magyarország a hazájuk, Magyarország tárt karokkal várja őket" - jelentette ki.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Semjén Zsolt felidézte, hogy tavaly a díjat zömmel olyanok kapták, akiket Romániában üldöznek és joginak álcázott magyarellenes lépésekkel támadják őket, mert a magyar nemzet emblematikus képviselői.


Szerinte ez a tendencia nem ért véget, ezért a díjazottak közül külön szólt Horváth Annáról, Kolozsvár volt alpolgármesteréről, akit szerinte "egyfajta vértanúságot szenvedett", és "nyilvánvalóan koncepciós, mondvacsinált, nevetséges, aljas magyarellenes támadás" áldozata lett. Hangsúlyozta: a magyar állam nem engedi el a kezét, ahogyan egyetlen nemzetrésznek és magyarnak sem, akit azért üldöznek, mert magyar.


A miniszterelnök-helyettes szerint a Külhoni Magyarságért Díj annak a szimbóluma, hogy elszakíthatatlan egymástól az anyaországi és a külhoni magyarság. Hangsúlyozta: a külhoni magyarság felelős magáért, a többi elszakított nemzetrészért és az egyetemes magyarságért is, míg a magyar államnak az egyetemes magyarság megmaradása érdekében büszkének és erősnek kell lennie, valamint biztosítania kell a forrásokat az identitás megőrzéséhez és gazdaságilag is a támogatnia kell a külhoni magyarságot. Hozzátette: az állampolgárság biztosítása pedig a közjogi keret, ami "acélabroncsként" fogja egybe a magyarságot.


Közölte: a Magyar Állandó Értekezlet november eleji ülésére meglesz az egymillió új esküt tett magyar állampolgár. Semjén Zsolt a díjátadás után újságíróknak Horváth Anna kitüntetését demonstratív kiállásnak nevezte, szerinte természetes, hogy a magyar állam minden segítséget megad neki romániai és nemzetközi fórumokon is. A venezuelai magyar közösséggel kapcsolatban megjegyezte: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel előkészítették a megfelelő államigazgatási és egyéb területen a hazajövetelüket.


Arra a kérdésre, hogy egy sajtóhír szerint megmondták a nagyköveteknek, hogy fűzzék bele augusztus 20-i beszédükbe Soros Györgyöt, Semjén Zsolt úgy reagált: alapvetően Szent Istvánról és a magyar ezer évről kell szólnia az ünnepségeknek, de farizeus dolog lenne, ha csak a történelembe mennének vissza és az aktuális helyzetre nem térnének ki.


Hozzátette: Soros György támadást intézett Magyarországgal szemben, és nemzetközi színtéren, az Egyesült Államokban és Brüsszelben is Magyarország-ellenes propagandát folytat, és a magyar nép "életérdekeivel" ellentétes célokat finanszíroz. "Az önvédelemből és az életösztönből következik, hogy világosítsuk fel a világot, hogy mi Soros György mesterkedése" - mondta Semjén Zsolt, aki szerint következéseképpen helyes, ha a nagykövetek a magyar önvédelmet a középpontba állítják.
   

Idén tizenegy ember, illetve szervezet kapta meg Külhoni Magyarságért Díjat, amelynek alapításáról 2011-ben döntött a kormány. A díj a külhoni magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, a nemzet örökségének megőrzésében, az egyházi életben, a tudományban a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszervezőségben kiemelkedő tevékenységet végző magyarországi és a külföldi személyeknek és szervezeteknek adományozható.


Díjat kapott Zupko Mária (Szlovákia) gyógypedagógus, Vadkerti Imre (Szlovákia) színész-énekes, Verebes Krnács Erika (Szerbia) előadóművész, Pénzes János (Szerbia) szabadkai megyéspüspök, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon (Ukrajna), Cár Anna (Szlovénia) tanár, Lengyel Ferenc és Lengyel Melinda (Ausztria) tanár és a venezuelai magyar közösség. A miniszterelnök díjat adományozott továbbá Horváth Annának, Kolozsvár volt alpolgármesterének, Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének és Tamási Zsolt Józsefnek, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum volt igazgatójának.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

http://ujhazak.com