Semjén Zsolt: Európának és Magyarországnak is óriási remény Donald Trump elnöksége

Európának és Magyarországnak is óriási remény Donald Trump, az amerikai elnökválasztáson győztes republikánus jelölt elnöksége - erről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszélt a hirado.hu-nak adott interjúban, ahol kitért arra is, hogy sem ő, sem a KDNP nem támogatja Ukrajna NATO-tagságát, mert az a harmadik világháború kockázatát hordozza.Semjén Zsolt az amerikai elnökválasztásról azt mondta, Donald Trump győzelme a normális Amerikába vetett hitet adta vissza, általa a józan ész és a normális emberi értékrend állhat helyre.

Szerinte "a minden értéknek a lerombolása most talán véget ér Amerikában". Az volt a probléma a Demokrata Párt ideológiájával, hogy nemcsak Amerikát tették tönkre vele, hanem demokráciaexport néven - aminek semmi köze a demokráciához - ezt rá akarták kényszeríteni az egész világra. A demokrata párti Amerika addig exportálta a demokráciát, amíg nekik nem maradt - mondta.

Arra számít, hogy az ukrajnai háború kapcsán a józan ész alapján lesz egy orosz-amerikai megállapodás is, ami elemi érdeke az egész világnak, de különösen Európának, amely belerokkant ebbe a háborúba. Európa eddig csak a kárát látta a szankcióknak, ezért ahogy Európának, úgy Magyarországnak is óriási remény Donald Trump elnöksége - mondta. Semjén Zsolt kitért arra is, hogy sem ő, sem a Kereszténydemokrata Néppárt nem támogatja Ukrajna NATO-tagságát.

"Az én gyerekem nem fog meghalni Ukrajnáért, és amíg én a KDNP elnöke és miniszter vagyok, mindent megteszek azért, hogy egyetlen magyar ember se haljon meg"- fogalmazott.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kifejtette: ha Ukrajna NATO-tag lenne, akkor ma a harmadik világháborúban lennénk, vagy az történne, hogy a NATO mégse védi meg minden tagállamát. Mindkét opció rossz, ezért az a legfontosabb, hogy legyen előbb tűzszünet, amely alatt elindulhatnak a béketárgyalások - rögzítette.

Kitért arra is, hogy Magyarország jó válaszokat adott Európa és az emberiség legfontosabb kérdéseire: "No migration! No gender! No war!". Úgy fogalmazott: "ma már csak a hülye nem látja", hogy a migráció katasztrófához vezet, kezelhetetlen. Ezt már a nyugatiak is látják, csak nehezen jönnek le a régi kommunikációs panelmondatokról - mondta.

Semjén Zsolt szerint az is tény, hogy ha az illegális migránsok már beözönlöttek az országba, onnan kitenni őket nagyon nehéz, ezért nem szabad beengedni őket. Hozzátette: genderügyben is igazunk van, mert főként a transzügyekkel Nyugaton annyira "túltolták" a dolgot, ami már teljesen ellentétes az ember természetével és abszurditásig megy.

A háború tekintetében minden épeszű ember azt gondolja, hogy "nehogy már az én gyerekem, az én apám meghaljon" egy olyan háborúban, amiben nekünk semmilyen felelősségük nincsen. Ez egy orosz-ukrán háború, és ezen a szinten is kell tartani, nem szabad, hogy eszkalálódjon - jelentette ki. Rámutatott: ezt minden épeszű ember belátja, csak nehezen jön le a mainstream erről a vonalról. De le kell jönnie, mert miután az amerikaiak nem fogják tovább finanszírozni ezt a háborút, az európaiak sem tudnak több pénzt költeni erre - fejtette ki.

Semjén Zsolt nevetségesnek nevezte, amit az ellenzék állít, hogy Magyarország el van szigetelve, amikor a világ diplomáciájának a központja Budapesten van és Orbán Viktorhoz viszonyítva határozzák meg magukat Ausztriától kezdve Szlovákián át egészen az Egyesült Államokig. Még az ellenfeleink is Orbán Viktorhoz viszonyítva pozícionáljak magukat - mondta.

Hangsúlyozta, hogy nem kell ideológiai kérdést csinálni a gazdasági kérdésekből. Nem hidegháború, konfrontáció van, hanem gazdasági együttműködés. Ez az egész világnak jó: Európának létérdeke, Magyarországnak meg különösen. Minden, ami ebbe az irányba megy jó, és minden, ami a hidegháború felé megy, az rossz - értékelt.

Kitért arra is, hogy a kereszténydemokratákat nem azért támadják, mert valóban súlyos bűnök terhelik őket, hanem azért, mert hatékonyan képviselik a keresztény értékeket, és ez idegesíti az egyházellenes tábort. Kitért arra is, az ellenzéket senki nem akadályozta meg és most sem akadályozza meg, hogy olyan politikát vigyenek, ami jó a határon túli magyaroknak. Ők kicsinyes politikai számításból ezt elutasították, következésképpen a határon túli magyarok is elutasítják őket. Ezért magukat okolják, ne a határon túli magyarokat.

Aláhúzta: a határon túli magyarok ügyeit ki kellene venni a napi pártpolitikából. Emlékeztetett: a Gyurcsány Ferenc idején negligált Magyar Állandó Értekezletet visszaépítették, ahol az összes határon túli magyar párt és az összes magyarországi párt ott van.

"Én mindenkit szeretnék integrálni a magyar nemzetpolitikába"- fogalmazott. Azt mondta, a közelmúltban elhunyt Potápi Árpád János karizmatikus személyisége pótolhatatlan, de az államtitkári posztot be kell tölteni. A tisztségre Nacsa Lőrincet, a KDNP frakcióvezető-helyettesét kérte fel. Elmondta, arra törekszik, hogy a KDNP-ben minél több fiatal legyen, akik elkötelezett keresztények és profi politikusok. Jelezte: most lesz a KDNP országos nagy választmánya, ahol teljes tisztújítás történik.

Amióta Latorcai Csaba a főtitkár, ezer új tag lépett be, több mint száz szervezetet hoztak létre. Miközben más pártokba nehezen találnak tagokat, addig a KDNP-ben egyre többen lépnek be. "Nem azért van ez, mert a KDNP olyan nagyszerű, hanem azért van, mert a kereszténydemokrácia nagyszerű" - mondta Semjén Zsolt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com