Senyei György: kiegyensúlyozott ítélkezés jellemezte a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla munkáját

Időszerűség, szakmaiság és kiegyensúlyozott ítélkezési tevékenység jellemezte a Szegedi Törvényszék és a Szegedi Ítélőtábla tavalyi munkáját - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke csütörtökön.Senyei György, a bíróságok összbírói értekezleteit megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, országosan tavaly 2022-höz képest 2,4 százalékkal, 27 ezerrel emelkedett a bíróságokra érkező ügyek száma. A Szegedi Törvényszéken és a hozzá tartozó járásbíróságokon ez a növekedés 4,3 százalékos volt, ezen belül a peres ügyeké 6,7 százalékos.

A Szegedi Ítélőtáblán az országos növekedéssel megegyező volt az érkező ügyek számának emelkedése.
    

Ugyanakkor évtizedes trend, hogy a két bíróságon az országos átlagot meghaladó a nehéz megítélésű, kiemelt érdeklődésre számot tartó ügyek száma - közölte az elnök. Senyei György hangsúlyozta, az ítélkezés megalapozottságának és időszerűségnek kiemelt jelentősége van, hiszen a jogkeresők elvárása, hogy ügyeikben időben és szakszerű döntés szülessen.
    

A Szegedi Törvényszéken és a vármegyében működő járásbíróságokon 4 százalékkal több ügyet fejeztek be tavaly, mint az előző évben. Az ítélőtábla bírói tanácsai 1435 ügyet zárak le tavaly, ami 3,7 százalékos emelkedés 2022-höz képest. A folyamatban lévő ügyek száma, a peres ügyhátralék így csökkent - tudatta az elnök. A 2020. augusztusi bázishoz viszonyítva országosan csaknem megfeleződött a két éven túli ügyek száma, a Szegedi Törvényszéken 52 százalékos volt csökkenés. Tavaly év végén a Szegedi Ítélőtáblán 19 olyan peres ügy volt, amelyben hat hónapon túl nem született döntés - közölte az OBH vezetője.
    

Az ítéletek társadalmi elfogadottsága is javult. A Szegedi Törvényszéken az országos átlagot meghaladó a polgári ügyszakban az első fokon lezáruló ügyek aránya, a járásbíróságokon ezek aránya mintegy 90 százalék - tudatta Senyei György. A Szegedi Ítélőtábla büntetőügyekben hozott döntései közül felülvizsgálati eljárásban egyetlen ítéletét sem helyezett hatályon kívül a Kúria, és csak egyet változtatott meg - mondta.
    

A bíróságok működési feltételeiről szólva az elnök kifejtette, az OBH a vármegye bírósági épületeinek energetikai korszerűsítésére, jövőbeni beruházások tervezése, illetve bérleti díjakra csaknem egymilliárd forintot fordított tavaly. A Szegedi Törvényszék épülete felújításra szorul, a beruházás elkezdésére azonban nem áll rendelkezésre a szükséges forrás - közölte.
    

Az igazságszolgáltatásban dolgozók bérrendezésére vonatkozó kérdésre az elnök elmondta, az igazságügyi alkalmazottak elvándorlása sújtja valamennyi bírósági egységet. A megoldásról folyamatos az egyeztetés, az azonban, hogy a fizetések mikor és milyen mértékben emelkedhetnek, a parlament döntésétől függ.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com