Sikerrel zárult az első miskolci kocsonyafarsang

Nagy sikerrel zárult Miskolcon az első alkalommal megrendezett kocsonyafarsang: a rendezvényt és annak kulturális programjait mintegy negyedmillióan látogatták - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Bíró Tibor, a farsangot rendező társaság vezetője tartott szerdán.

mKriza Ákos a február 20. és 23. között megrendezett kocsonyafarsangot értékelve azt mondta: az önkormányzat turisztikai cége felmérést tartott a farsangozók között, ebből egyebek mellett az derült ki, hogy jószerivel mindenki elégedett volt a rendezvénnyel, annak szervezésével, programjaival. Ez azt jelenti, hogy lesz folytatása a kocsonyafarsangnak - tette hozzá.

A polgármester megemlítette: tudomása szerint Miskolcon készült el a talán világrekordnak is megfelelő legnagyobb kocsonya, amelyből több mint hétszáz adagot porcióztak ki.

Bíró Tibor elmondta: a rendezvény mintegy 40 millió forintba került, a kiadási és bevételi tételek egyensúlyban vannak. A polgármester mindehhez hozzátette: a városi önkormányzat költségvetését a farsang nem terhelte.
Miskolc ugyanakkor egy másik kocsonyaünnepnek is helyet ad, március 7-én kezdődik a hagyományos, immár 14. alkalommal megrendezendő kocsonyafesztivál.

A miskolci kocsonyát először a 18. században említették egy miskolci periratban, eleinte főleg halból és szárnyasból készült, később sertéshús lett az alapja. Ma számtalan formában és ízesítéssel készítik, sőt, létezik vegetáriánus kocsonya is.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com