Sikkasztás gyanúja miatt emeltek vádat egy korábbi egri cégvezető ellen

Sikkasztás gyanúja miatt emeltek vádat egy korábbi egri cégvezető ellen - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.Konkoly Thege László tájékoztatása szerint egy évvel ezelőtt a vármegyeszékhely önkormányzatának feljelentésére indult büntetőeljárás az ügyben, a cégnél tapasztalt visszaélések miatt. A rendőrségi nyomozás befejezését követően az Egri Járási Ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntettének gyanújával emelt vádat a részben önkormányzati tulajdonú vállalkozás - időközben lemondott - ügyvezetőjével szemben.

A szóvivő jelezte: a vádirat szerint a férfi a cég nevében 2022 decemberében határozatlan időre ingyenesen bérbe vette saját felesége üzemképtelen személygépkocsiját, melynek javítását akkor már egy Budapesthez közeli műhelyben végezték. Az ezzel kapcsolatos munkákról az autószerelő számlákat állított ki, melyek egyik része a bérbeadó, a másik része a bérlő nevére szólt, utóbbi összege meghaladta a 850 ezer forintot.

A kft. a javítási költséget kifizette, ám a feljelentést követően megállapítható volt, hogy a férfi csak azért kötött bérleti szerződést a feleségével, hogy a jármű javítási költségeinek nagyobb részét a társaság rendezze. Ugyanakkor az így okozott kárt az ügyvezető a nyomozás során megtérítette - jegyezte meg Konkoly Thege László.

A vádlott ezt megelőzően, 2022 novemberében a kft. irodájába egy ülőgarnitúrát rendelt 910.800 forintért, a bútort azonban végül nem rendeltetési helyére, hanem otthonába szállíttatta, az irodába pedig egy használt garnitúrát vitetett saját magánvállalkozásának telephelyéről. Az ezzel okozott kárt a vádlott utóbb szintén megtérítette - közölte a szóvivő hozzátéve, hogy az ügyészség mindezek miatt a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását javasolta az ügyben eljáró bíróságnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com