Sikkasztással gyanúsítják egy volt egyházi egyesület leváltott vezetőjét

Sikkasztással gyanúsítják egy egyházi jogállásától megfosztott egyesület leváltott vezetőjét, az 52 éves nő a nyomozás adatai szerint elköltötte a szervezet vagyonát, sajátjaként rendelkezett a csaknem 30 millió forinttal.A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon azt írta: egy Németországban élő, egykor egy Magyarországon egyházként bejegyzett közösség vezetőségéhez tartozó férfi tett feljelentést a rendőrségen jogi képviselője útján 2020. március 31-én több tízmillió forint nyomtalan eltűnése miatt.
    

A közlemény szerint a szervezet 2012-ben elvesztette az egyház jogállást, a közgyűlés pedig leváltotta addigi vezetőjét, ám a nyilvántartásban nem rögzítették a változást. Így a Budapest Környéki Törvényszék által elrendelt kényszer-végelszámolásra a közgyűlés által leváltott vezetőnőt jelölték ki. A bírósági döntés ellen az egyesület az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslattal, a testület pedig 2014 áprilisában több mint 30 millió forintot ítélt meg kártérítés jogcímen. Ezt 2015-ben kifizették a vezetői tisztségétől megfosztott, végelszámolóként kijelölt nő által megadott számlaszámra.
    

Az egyesület számára megítélt kártérítés összegét azonban a nő a gyanú szerint a végelszámolási eljárást lefolytató törvényszék előtt is eltitkolta, a szervezetet megillető milliókat elköltötte, a bíróság pedig törölte a nyilvántartásból a közösséget. Az asszony tagadta a terhére rótt bűncselekményeket, a gyanúsítások ellen panasszal élt. Védekezésében azt állította, hogy a kártérítés összege "a bankszámla-forgalomnak megfelelően került elköltésre"; szerinte személyes bosszú állhat a háttérben.
    

A szentendrei rendőrkapitányság befejezte a nő ellen jelentős értékre, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást és az iratokat átadta az ügyészségnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com