Sikkasztó pénzszállító ellen emelt vádat a nyíregyházi ügyészség

Sikkasztás miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy pénzszállító cég alkalmazottja ellen, aki idén májusban csaknem 15 millió forintot lopott el a rábízott pénzkazettákból, a hiányt pedig álrablással próbálta meg leplezni - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta, a vádirat szerint a harmincas éveiben járó vádlottnak a bankautomatákban lévő pénzkazetták feltöltése volt a feladata és anyagi gondjai miatt határozta el, hogy hozzányúl a rábízott összegekhez. Először egymillió forintot vett el, melynek egy részéből rendezte adósságait, a másik részét pedig szerencsejátékra fordította.
    

Utóbbin nem nyert, ezért úgy döntött, hogy ismét egymillió forintot vesz el az automatákba szánt pénzből, így 2021 áprilisáig hat bankautomatából összesen 14 millió 664 ezer forintot lopott el - ismertette a főügyész. A férfi a hiány leplezésére álrablást talált ki; május 28-án az egyik nyíregyházi bankautomatába szánt 15 millió forintból előbb a többi automatából elvett és hiányzó pénzt töltötte vissza, majd a megmaradt 336 ezer forinttal az örökösföldi ATM feltöltésére indult. Az automata közelében a szolgálati fegyverével többször fejen ütötte magát, a pénzt a helyszínen szétszórta, majd visszament a gépkocsiban várakozó munkatársához, akinek az állította, hogy kirabolták.
    

A rendőrség fegyveres rablás bűntette miatt rendelt el nyomozást, de később a közel két hétig letartóztatásban lévő férfi részletes beismerő vallomást tett, emellett a teljes kárt is megtérítette a munkáltatójának. Martossy György hozzátette, az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság a büntetlen előéletű vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre és egyúttal pénzbüntetésre ítélje, valamint tiltsa el a pénzszállítói foglalkozástól. Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com