Simicskó: biztonságukat szolgáló hivatásokkal is megismerkedhetnek a fiatalok az Erzsébet-táborokban

Az Erzsébet-táborok minden turnusában azokkal a hivatásokkal ismerkedhetnek meg a táborozók, amelyek biztonságukat szolgálják - mondta a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos szerdán a zánkai Erzsébet-táborban.Simicskó István kiemelte: fontos, hogy a gyermekek a táborban töltött egy hetet minél aktívabban töltsék, lehetőséget kapjanak arra, hogy kipróbálhassák önmagukat. Hangsúlyozta: a Hősök Napja nevű tematikus napok - ahol a fiatalok katonákkal, tűzoltókkal, mentőkkel, rendőrökkel is találkozhatnak - a haza védelmét és egyben a hazaszeretetet is erősítik.

    
A Honvédelmi Sportszövetség elnökeként elmondta: idén hét tábort szerveztek, emellett pedig az Erzsébet-táborokban és a Magyar Honvédség több programján is részt vesznek. A Hősök Napja rendezvényen szerdánként többek közt Gripen-szimulátorral, ergométerrel és lézeres lövészeti lehetőséggel készülnek a gyerekeknek.
    

Simicskó István kiemelte: a Honvédelmi Sportszövetség célja, hogy a magyar fiatalokat egészséges nemzettudatra nevelje és a honvédelmi sportokon keresztül egy "egészséges patrióta életérzést" alakítson ki bennük. A rendezvényen Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke felidézte: három évvel ezelőtt indították el a Hősök Napja programot az Erzsébet-táborokban, melyet idén is mind a tizenegy héten szerdánként rendeznek Zánkán.


A programmal a céljuk egyrészt példaképként állítani a gyermekek elé a mindennapi hősöket, másrészt vonzóvá tenni számukra ezeket a hivatásokat. Idén először két alkalommal a Terrorelhárítási Központ is bemutatkozott a rendezvényen. Az Erzsébet-táborokban a résztvevők biztonságára is kiemelten figyelnek, 24 órás gyermekorvosi ügyelet, állandó mentőszolgálat és vízimentő szolgálat is rendelkezésre áll a balatoni táborban.
    

A zánkai Erzsébet-táborban a nyár folyamán tizenegy turnusban harminc ezren kapcsolódhatnak ki. Az Erzsébet-táborok egész éves programjain 2016-ban közel 90 ezren, 2017-ben már több mint százezren, tavaly pedig 126 ezren vehettek részt. Idén az egész éves programokon résztvevők száma már megközelítheti a 130 ezret.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com