Simicskó István: nemzetközi béketárgyalásokra illetve békekonferencia összehívására van szükség

Nemzetközi béketárgyalásokat, illetve békekonferencia összehívását javasolta a magyar kormánynak Simicskó István a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) A béke több, mint a háború vége címmel rendezett konferenciája előtt csütörtökön Budapesten.A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a Parlamentben tartott rendezvény sajtótájékoztatóján rámutatott: a béke most a legfontosabb központi kérdése nemcsak a magyar társadalomnak, hanem egész Európának és a világnak is. Jó lenne, ha hozzá tudnának járulni, akárcsak egy apró lépést is tudnának tenni a mielőbbi béke érdekében - hangsúlyozta a politikus.
    

A KDNP álláspontja következetes, a háború kitörése előtt annak elkerülését szorgalmazták, most pedig azt képviselik, hogy mielőbbi tűzszünetre és békére van szükség - rögzítette. Simicskó István elmondta: számos olyan kihívással találkoztak a 21. században, amellyel korábban nem, vagy nem ilyen mértékben. A szomszédban háború dúl, a migráció nem csökken, sőt egyre növekvő méreteket ölt, és eközben Európa civilizációs lejtőre került, spirituális válságban van.
    

A kereszténydemokraták sokat szeretnének tenni azért, hogy ez a folyamat jó irányba megváltozzon - hangsúlyozta. Javasolta a magyar kormány részéről nemzetközi béketárgyalások kezdeményezését, vagy békekonferencia összehívását.

Az unió által meghozott szankciók önsanyargatóak, visszafelé sültek el, és nem működnek - értékelt a KDNP frakcióvezetője.
    

Kitért az előző napi, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel Belgrádban tett látogatásra, és elmondta: találkoztak Aleksandar Vucic szerb elnökkel és több miniszterrel, akik szintén teljes mértékben a béke pártján állnak. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető főtitkára arról beszélt: a nyugat-európai, baloldali elit sajnálatos módon elszakadt a saját választóitól és egy neomarxista ideológia foglyává vált.
    

Attól még, hogy a nyugat-európai politikai elit a háború mellett foglal állást és a háború szószólója, ez nem azt jelenti, hogy a Nyugat-Európában élők is a háború pártján állnának. "Európa a békéért kiált és a békéért könyörög" - fogalmazott. Hozzátette: ez a fajta nyugat-európai neomarxizmus most már egyértelmű "elkommunistásodást" jelent, most is az "ez a harc lesz a végső!" felkiáltással állnak a háború oldalára.


Emlékeztetett: 125 éve hirdetik, hogy "ez a harc lesz a végső" és láttuk, hogy Európa történelmében ez mennyi fájdalmat és szenvedést hozott. Nem szabad hagyni, hogy a háborúpártiak diadalmaskodjanak, velük szemben a keresztény értékek azok, amik egyedül a békét hirdetik. A keresztény értékek mentén élő politikusok és civilek soha nem látott összefogására van szükség, hiszen a béke az, ami egyedül gyarapodást tud hozni - rögzítette. Jelezte: a tanácskozás kiváló alkalom, hogy elindítsák az összefogást a béke érdekében.
    

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese, az MKDSZ elnöke rámutatott: 25. alkalommal rendezik meg a keresztény civil szervezetek találkozóját. 12 éve indult a konferenciasorozat, amelyen valódi civil szervezetek vesznek részt, akik mögött nincs politikai támogatás vagy szándék, hanem alulról szerveződő, egymástól különböző tömörülések. Megtalálhatók köztük országos hálózattal bírók és kis helyi szervezetek, akiknek tevékenysége is eltérő, szociális, kulturális, egészségügyi vagy közéleti témákkal egyaránt foglalkoznak - mondta, kiemelve: közös vonásuk a keresztény társadalmi felelősségvállalás.
    

Kitért arra is, hogy a tanácskozás fő témájának, a békének ma különös aktualitása van. A KDNP frakcióvezetője úgy fogalmazott: a béke alapvető emberi igény, a keresztény tanítás központi eleme. A béke ugyanakkor belülről kezdődik, ha az ember önmagával, a teremtővel és a környezetével békében van, akkor a társadalmi béke és az országok közötti béke is működik - összegzett.
    

Szászfalvi László, a KDNP frakcióvezető-helyettese a felekezetek közötti együttgondolkodásra és együttműködésre hívta fel a figyelmet. A 20. század az ökumené évszázada volt és az elmúlt több mint 20 évben is tovább folytatódott az egyházak, a felekezetek közötti párbeszéd. Ez a béke alapja, ami ma Európában, az ukrán-orosz háború közelségében rendkívül aktuális - mondta.
    

Ferenc pápa magyarországi látogatása újabb dimenziót nyitott a párbeszédben, többször és többféle módon jelezte az ökumené támogatását, ami egy újabb impulzust adhat a magyarországi felekezeteknek a hosszú távú közös szolgálatára a nemzet érdekében - fűzte hozzá Szászfalvi László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com