Simicskó: két Airbust vesz a Magyar Honvédség

Két A319-es Airbust vásárol a Magyar Honvédség - jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Simicskó István hozzátette: a gépek a honvédség hadrendjébe kerülnek.A honvédség nem kormánygépeket vásárol - szögezte le a politikus, aki elmondta, hogy a repülők beszerzése előtt egy munkacsoport megvizsgálta, milyen módon fejlesztik hadseregük légi szállító képességét más országok.

    
A két Airbus néhány héten belül megérkezik. A tervek szerint tavasszal már ezekkel utazik az afganisztáni váltás - mondta Simicskó István. A miniszter elmondta: az A319-es gépek újonnan 70-80 millió euróba kerülnek, a két 8-9 éves gépet ennek kevesebb mint feléért vették. Simicskó István kifejtette: céljuk a Magyar Honvédség folyamatos, ütemezett fejlesztése, ennek érdekében állították össze a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

    


Ennek első eleme, amely a katonák megbecsülését, egyéni felszerelésének modernizálását érinti, már megkezdődött. A következő lépés a Magyar Honvédség légi szállítási képességének kialakítása. Ennek szükségességében az ellenzékkel is "egyetértés mutatkozik" - mondta. A miniszter kiemelte: a Magyar Honvédség 14 országban lát el missziós feladatot, így a katonák szállítását, kimenekítését, adott esetben a magyar állampolgárok kimentését válságövezetből is biztosítani kell.
    

A repülőgépek beszerzésével megszűnik az a "méltatlan és szégyenteljes helyzet", hogy Magyarország másoknak van kiszolgáltatva - szögezte le. Simicskó István közölte: az An-26-os gépek 40-45 évesek, le kell váltani őket, ezért tendert írnak ki új szállítógépek beszerzésére. A következő időszakban a honvédség légiszállítási-képességét tekintve "érdemi változások" lesznek - mondta a honvédelmi miniszter.
    

Benkő Tibor vezérkari főnök felidézte, hogy többször került kiszolgáltatott helyzetbe a Magyar Honvédség a megfelelő légi kapacitás hiánya miatt, például Irakban, amikor a polgári légiforgalmat letiltották. Idén 55 alkalommal kellett repülőgépet bérelni a honvédségnek. Tavaly és idén pedig többször kellett műveleti területről sürgősséggel hazaszállítani katonákat - tette hozzá.
    

A vezérkari főnök szerint a Magyar Honvédség "történelmi pillanatokat" él meg. Közölte: amióta - mintegy 43 éve - katona, nem volt olyan jellegű fejlesztés, mint a Zrínyi 2026 program "repülőképességi elemei". Benkő Tibor azt mondta: a két Airbust kedvező ár-érték arányban sikerült beszerezni. A beszerzési összeg nemcsak a gépeket, hanem a hajózó állomány és a technikai személyzet kiképzését, felkészítését és a kecskeméti repülőtér üzemeltetési feltételeinek megteremtését is fedezi - közölte.
   

A vezérkari főnök elmondta: az Airbusok különböző katonai feladatok ellátására alkalmas csapatszállító repülőgépek.     Elsősorban a személyi állomány és egyéni felszereléseik szállítására szolgálnak, de arra is alkalmasak, hogy műveleti területről, illetve katasztrófa sújtotta helyekről sérülteket, betegeket mentsenek ki - mondta Benkő Tibor.
    

Kiemelte: a stratégiai légiszállító-képesség megteremtésének minden technikai, logisztikai és személyi feltételét magyar bázison teremtik meg. Ennek része a magyarországi pilótaképzés, amely magába foglalja az alap katonai pilóták, a Gripen harcászati pilóták és a helikopter-vezetők képzését is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com