Simicskó: nem szeretnénk a biztonsági kockázatok súlyosbodását (2. rész)

A bevándorlás biztonsági kockázatai már most is érintik Magyarországot, a kormány pedig nem szeretné, ha ez súlyosbodna - mondta Simicskó István honvédelmi miniszter szombaton, az Országházban a Dömötör Csabával, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatón.simicskó istvánA miniszter hangsúlyozta, senki sem kényszerítheti a magyar embereket arra, hogy felvállalják a kényszerbetelepítés biztonsági kockázatait. A vasárnapi népszavazás nemzeti ügy, Magyarország jövőjéről szól, tétje pedig az, hogy "meg tudjuk-e védeni közösségeinket, családjainkat" - fejtette ki Simicskó István, aki minden választópolgárt arra kért, hogy emelkedjen felül a belpolitikai ellentéteken és vegyen részt a voksoláson, valamint szavazzon nemmel.

Kiemelte, "Brüsszel már meghozta döntését" a kvótákról, amelyeket már csak a tagállamok változtathatnak meg. "Rajtunk van a sor, hogy megakadályozzuk ezt a döntést" - fogalmazott.

A brüsszeli kvótacsomag veszélyes elemei között említette, hogy az bevezetne egy felső küszöb nélküli, kötelező eljárást a bevándorlók szétosztására, az ezt elutasító tagállamokat pénzbüntetéssel sújtanák, emellett megkönnyítenék a családegyesítést, ami tovább növelné a betelepítettek számát.

Simicskó István szerint a kényszerbetelepítés "rengeteg kockázata" mellett a biztonsági veszélyek a legmagasabbak, mivel az "illegális bevándorlás és a terrorizmus között szoros összefüggés van".
"A rengeteg szerencsétlen sorsú ember ékezése mellett" ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy terroristák is elvegyültek a bevándorlók között - mondta.

A miniszter információi alapján összesen négyezer "migránsnak álcázott terrorista" lehet most Európában, közülük pedig Magyarországra is juthatnak, ha Brüsszel végrehajtja kényszerbetelepítési programját.

Simicskó István emlékeztetett annak a nemzetközi nyomozásnak az eredményeire, amelyekből kiderült, hogy 14, a nyugat-európai terrortámadásokban részt vevő merénylő tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott, a kormány számára a szabadságról és a hazaszeretetről szól a népszavazás. Kiemelte, a referendum a kabinetnek azért jelenti a szabadságot, mert makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy csak a magyarok dönthetnek arról, kivel szeretnénk együtt élni.

A voksolás emellett a hazaszeretetről is szól, a kormány ugyanis szereti Magyarországot, és úgy gondolja, minden hibájával és erényével együtt ez egy nagyszerű ország, amelyet "szeretnénk megőrizni olyannak, amilyennek megismertük, és amilyennek szeretjük" - mondta.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szólt arról is, hogy a "népszavazás soha nem volt annyira időszerű, mint most", mert a brüsszeli vezetők az elmúlt napokban többször is egyértelművé tették, "eszük ágában sincs visszavonni a kvótacsomagot".

Ehelyett rögzítették, az Európai Bizottságnak továbbra is fontos célja marad a betelepítés, továbbá azt is, hogy az új dublini rendszer egy elosztási eljáráson alapul, amiben minden tagországnak kötelezően részt kell venni - tette hozzá.

Dömötör Csaba kiemelte, Brüsszel emellett fel is gyorsítaná a kvótacsomag végrehajtását, ami abból is látszik, hogy az Európai Bizottság mellett az Európai Parlament is állásfoglalást hozott a kérdésben. "Ha Brüsszel életbe léptetné a kvótacsomagot, akkor már karácsony előtt megkezdődhetne a betelepítés Magyarországra" - jelentette ki.

A magyar kormány azonban mindezt elutasítja, mert úgy gondolja, senki nem kényszerítheti rá a magyar embereket arra, hogy felvállalják a kényszerbetelepítés kockázatait. Dömötör Csaba szintén arra kért mindenkit, hogy pártpolitikai beállítottságától függetlenül menjen el a népszavazásra és utasítsa el a kötelező kvótát. "Most Magyarország jövője a tét, ami megér egy félórás sétát a szavazófülkéig" - fogalmazott.

Az államtitkár kérdésekre válaszolva kijelentette, a kormány a nemek győzelmére készül, a népszavazásnak pedig "mindenképpen lesz politikai következménye". Példaként említette erre, hogy ha sok millió ember vesz részt a voksoláson, az irányváltásra kényszerítheti Brüsszelt, ellenkező esetben azonban életbe lép a kvótacsomag, és már karácsony előtt megindulhat a betelepítési program.

Dömötör Csaba megjegyezte továbbá, hogy a "nem" szavazatok magas aránya esetén sok más uniós tagállamban is fel fog erősödni a tiltakozás a kvóták ellen, és további országokban is népszavazások jöhetnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com