Soltész: másfél milliárd forintos pályázati lehetőség nyílt civil szervezeteknek (2. rész)

Csaknem másfél milliárd forintra pályázhatnak civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) szakmai pályázatain január végéig - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.Soltész Miklós kiemelte: hét év alatt a civil szervezetek állami támogatása 70 százalékkal nőtt. Míg 2010-ben 144 milliárd forint állt rendelkezésre erre a célra, 2016-ra 240 milliárd forintra emelkedett ez az összeg.

    
A pénteken bejelentett szakmai pályázatokat öt kollégium - Közösségi Környezet, Mobilitás és Alkalmazkodás, Új Nemzedék Jövőjéért, Nemzeti Összetartozás, Társadalmi Felelősségvállalás - írta ki 295-295 millió forint értékben. A pályázatok beadási határideje - kollégiumoktól függően - január 29. és február 1. között lesz - mondta az államtitkár.
    

Soltész Miklós közölte: az öt kollégiumnál a civil szervezetek százezertől négymillió forintig nyerhetnek el támogatást. A tavalyi tíz százalék önerővel ellentétben idén nem szükséges önrész a szakmai programokra kiírt pályázathoz, illetve "bizonyos feltételek teljesülése esetén" a határon túli szervezetek hazai társpályázó nélkül önállóan is pályázhatnak - tette hozzá.
    

A pályázatok részletes feltételeiről a www.civil.info.hu információs portálon lehet tájékozódni. Soltész Miklós a sajtótájékoztatón köszönetet mondott annak a több mint 62 ezer Magyarországon működő civil szervezetnek, amely "valóban a civil világot" segíti és támogatja, amelynek tagjai "nem kerítést akarnak bontani, nem az illegális migrációt akarják törvénytelenül segíteni, nem az anarchiát, illetve a felfordulást akarják az országban", hanem sokkal inkább segítik a rászorultakat, a bajbajutottakat, a közösségeket, értékek megőrzésében szolgálnak, a családi élet és a családbarát gondolkodás erősítésében tevékenykednek, "általában a rend, a tisztességes élet megteremtését szolgálják".
    

Soltész Miklós arról is beszélt, hogy a civil szervezeteknek működési célra két hete nyílt meg a Nemzeti Együttműködési Alapban egy másik, 2,8 milliárd forint összértékű pályázati lehetőség, amelynek beadási határideje január 15-18. között lesz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com