Soltész Miklós: a magyar családpolitikának mindig sokrétűnek kell lennie

A családok, a települések és a döntéshozók összefogásával megvalósuló magyar családpolitikának sokrétűnek kell lennie, ennek fontos részei az intézmények, ezért is van szükség a fejlesztésekre - hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Győr-Moson-Sopron vármegyei Kópházán.Soltész Miklós a település horvát-magyar kétnyelvű bölcsődéjének ünnepélyes felavatásán a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy a bölcsődei szolgáltatásban már 68 ezer férőhely áll rendelkezésre, ami az elmúlt esztendőkhöz viszonyítva mintegy négy és félszeres növekedést jelent.

Az államtitkár ismertetése szerint a bölcsődei ellátás intézményi lefedettsége három és félszeresére nőtt, ami azt jelenti, hogy immár 1211 településen tudják azt biztosítani. Soltész Miklós ünnepi beszédében azt is felidézte, hogy 1852. április 22-én nyílt meg Pesten az első magyarországi bölcsőde az akkoriban érvényes "gondviselési és ápolási szabályzat" előírásainak értelmében; az a bölcsőde is hatalmas összefogással jött létre, ahhoz rengetegen járultak hozzá.

Az első bölcsőde természetesen keresztény szemléletű volt - emlékeztetett az államtitkár. A politikus a kópházai horvát nemzetiségnek, mint fenntartónak is köszönetet mondott és arra hívta fel a figyelmet, hogy a bölcsődei beruházások tovább folytatódnak, a férőhelyek többezres bővülésére lehet számítani a közeljövőben is.

Barcza Attila (Fidesz-KDNP) Győr-Moson-Sopron vármegye 4. számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselője elmondta: a kormány családpolitikájának legfőbb eleme az, hogy a gyermek az első, erre bizonyíték ez a bölcsőde is. A képviselő hangsúlyozta, hogy a a bölcsődék területén a soproni választókerületében mára sikerült elérni a 100 százalékos lefedettséget, ez pedig a családok helyben maradását is nagyban segíti, hiszen hozzájárul a fiatalabb generáció szeretetének és a településhez való kötődésének kialakulásához.

A kormány segítségére a jövőben is számítunk - tette hozzá. Ez a csaknem 300 millió forintos beruházás is erősíti Kópháza népességmegtartó erejét - hangsúlyozta a kormánypárti politikus, aki minden segítőnek köszönetet mondott, külön kiemelve elődjét, az eseményen szintén jelenlévő Firtl Mátyást. Az ünnepélyes eseményen a bölcsődét Szarka Gábor kópházi plébános szentmise keretében áldotta meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com