Soltész Miklós: az önkéntes munka egyre jobban terjed Magyarországon

Az önkéntes munka egyre jobban terjed Magyarországon, a kutatások szerint már minden harmadik ember végzett segítő tevékenységet; a legtöbben fiatalok, akik elsősorban a szociális, környezetvédelmi területen vállalnak ilyen munkát alkalmi jelleggel, de jellemzően évente többször is - derül ki abból a kutatásból, amelyet Soltész Miklós az Emberi Erőforrás Minisztérium szociális és családügyért felelős államtitkára és Orbán Balázs Századvég Alapítvány kutatási igazgatója ismertetett csütörtökön Budapesten.

Soltész MiklósAz államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány még 2011-ben terjesztette az Országgyűlés elé azt a - később elfogadott - javaslatot, melynek értelmében 2016-tól azok a diákok vehetik át érettségijüket, akik legalább 50 óra "kötelezően vállalt önkéntes munkát végeznek".

A közösségek érdekében munka személyiségformáló hatására hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy akik fiatalként részt vesznek ezekben a segítő tevékenységekben, azok felnőttként is sokkal bátrabban és szívesebben vállalnak önkéntes munkát.

Soltész Miklós azt mondta, jelenleg a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményeiben - így a sajtótájékoztatónak is helyt adó Vakok Állami Intézetében - több mint 600 fiatal végez önkéntes segítő munkát.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com