Soltész Miklós: Magyarország továbbra is kész humanitárius segítséget nyújtani Ukrajnának

Magyarország, ahogy eddig is, továbbra is kész humanitárius segítséget nyújtani Ukrajnának - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyar Vöröskereszt véradókamionjának és újabb segélyszállítmányának indulásakor hétfőn Budapesten.Soltész Miklós, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke is, azt mondta, Magyarország az elmúlt harminc év legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre az ukrajnai háború kitörése óta. Ebbe a munkában hat nagy karitatív szervezet nyújt segítséget; a Magyar Vöröskereszt a fővárosi BOK-csarnokban és Lónyán, a Református Szeretetszolgálat Záhonyban, a Katolikus Karitász Barabáson, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Beregsurányban, az Ökumenikus Segélyszervezet Beregszászon és a Baptista Szeretetszolgálat Tiszabecsen - sorolta.
    

Soltész Miklós kiemelte, eddig 3100 tonna segélyszállítmányt juttattak el Kárpátaljára 7,2 milliárd forint értékben, és 460 ezer embernek segítettek a karitatív szervezetek. Az államtitkár kitért arra, most úgy látszik, az ukrajnaiak kivárnak, amennyire lehet, helyben szeretnének maradni, viszont éppen ezért hatalmas humanitárius katasztrófa van jelen az életükben, és a magyar kormány a segélyszervezetekkel együtt ezen próbál enyhíteni.
    

Magyarország mindig is azt mondta és tettekkel bizonyította, hogy kész humanitárius segítséget nyújtani Ukrajnának. Egyet nem fog tenni: katonát és fegyvert szállítani az országba, ami egybecseng a magyar emberek véleményével - hangoztatta Soltész Miklós. "Hisszük azt, hogy előbb-utóbb Brüsszelben is felismerik annak jelentőségét, hogy ha már olyan döntéseket hoznak, amelyek szankcióval sújtanak egyes országokat, akkor azt is észreveszik, hogy a segítségnyújtás egyre kevésbé tud hatékony lenni", hiszen minden ország addig tud segíteni, amíg saját gazdasági és pénzügyi helyzete lehetővé teszi - fogalmazott.
    

Soltész Miklós beszámolt arról is, hogy a Híd Kárpátaljáért segélyprogramban az adományok összege meghaladta az egymilliárd forintot. Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója elmondta, az ukrán vöröskereszt kárpátaljai szervezetének adományozott véradókamion és az újabb segélyszállítmány hétfő délelőtt indul Kárpátaljára, a mostani segélyszállítmány értéke 100 millió forint.
    

A főigazgató hozzátette: a Magyar Vöröskereszt az NHKT tagjaként fontosnak tartja az egységes és koordinált segítségnyújtást, és az ukrajnai háború kitörése óta 300 millió forint értékben juttattak el segélyszállítmányt a kárpátaljai társszervnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com