Soltész: tartós élelmiszert gyűjtenek a szombati Ez az a nap! keresztény rendezvényen

Tartós élelemiszert gyűjtenek a Kárpátalján élőknek és a háború elől oda menekülőknek a szombati Ez az nap! keresztény könnyűzenei rendezvényen - közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.Soltész Miklós, a Karitatív Tanács elnöke elmondta: a rendezvénynek otthont adó Puskás Aréna négy bejáratánál a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat egy-egy sátra áll majd, ahol az érkezők leadhatják adományaikat.
    

Az államtitkár hozzátette: az adománygyűjtéssel Magyarország legnagyobb keresztény felekezetközi rendezvénye a béketeremtés mellett a szolidaritás üzenetét is közvetíti. Soltész Miklós szólt arról: az öt hónapja kezdődött ukrajnai háború alatt a Karitatív Tanács tagszervezetei rengeteget tettek a menekültekért a Híd Kárpátaljáért program keretében.
    

Hozzátette: a háborús infláció és a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem csökkent az emberekben a szolidaritás és a segíteni akarás. Győri Tamás, az Ez az a nap! projektvezetőjének tájékoztatása szerint a kora délutántól késő estig tartó rendezvényre több mint negyvenezer embert várnak. Szerte az országból hat különvonattal és több száz busszal érkeznek majd résztvevők.
    

Elmondta: az először 2000-ben megrendezett program célja, hogy keresztények felekezeti hovatartozástól függetlenül együtt legyenek és közösen vallják meg hitüket. A zenei program fellépői között szerepel a többi között az első magyar keresztény együttes, a Hermons, Molnár Ferenc Caramel, Mező Misi és Pintér Béla. A nemzetközi fellépők közül megemlítette Michael W. Smith Grammy-díjas előadót és a Bethel Music együttest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com