Soltész: tovább bővül jövőre a civil szervezetek támogatása

A civil szervezetek számára jövőre tovább bővülnek a pályázati lehetőségek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. Soltész Miklós elmondta, hogy két héttel ezelőtt a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 2,6 milliárd forint keretösszegű kiírásáról számolhatott be, most pedig a NEA-támogatások második része is elindul közel 1,4 milliárdos keretösszeggel, erre szakmai programok megvalósítása céljából lehet pályázni. Az államtitkár kitért arra, hogy a több mint 55 ezer magyarországi civil szervezet támogatási háttere az utóbbi években sokban változott. 2010-ben 423 milliárd, 2015-ben pedig 577 milliárd forintot kaptak állami, magán- vagy uniós finanszírozással a civilek.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mint fogalmazott, mindez "egyenesen cáfolja azokat a Soros György és barátai révén megjelenő vádakat, miszerint Magyarország kormánya vagy a magyar emberek civilellenesek lennének".

Fülöp Attila, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az 1,4 milliárdos kiírás részleteiről szólva elmondta: a NEA-hoz az elmúlt évekhez hasonlóan öt kollégiumba lehet beadni a pályázatokat attól függően, hogy a civil szervezet milyen tevékenységet végez. A kollégiumok által lefedett öt terület: a közösségi környezet, a mobilitás-alkalmazkodás, a nemzeti összetartozás, a társadalmi felelősségvállalás és az új nemzedékek jövőjéért kollégium.

A helyettes államtitkár felhívta a pályázók figyelmét arra, hogy az idén a tevékenységek között történt átcsoportosítás miatt ne megszokásból adják be pályázataikat, hanem ismét olvassák el részletesen a felhívásokat, mivel elképzelhető, hogy nem ugyanabba a kollégiumba kell benyújtaniuk, mint tavaly. Fülöp Attila rámutatott arra, hogy az öt kollégium esetében eltérőek a beadási határidők, de mind 2017. február első hetére esik. Hozzátette, hogy a keretösszegek kollégiumonként egyformák, minden kollégium részére mintegy 778 millió forint áll rendelkezésre.

A pályázható összegekről szólva elmondta, hogy a kollégiumok döntése alapján eltérőek az összegek: a legkisebb 100 ezer, a legmagasabb pedig 3 millió forint. Kiemelte, két kollégium esetében is lehetőség van arra, hogy határon túli partnerekkel úgy pályázzon magyarországi szervezet, hogy a közös pályázaton kívül, alanyi jogon maga is benyújthasson pályázatot.

"Szeretnénk mindenképpen erősíteni azt a fajta küldetéstudatot, hogy minél több magyarországi szervezet segítségére tudjon lenni Kárpát-medencei szervezetnek azzal, hogy együttesen is be tudjanak adni pályázatot"- fogalmazott Fülöp Attila. Hozzátette: pénteken minden aktuális információ elérhető lesz a kormany.hu oldalon, a pályázatbeadás pedig elektronikus felületen történik, ugyanúgy, mint eddig, annyi változással, hogy egy elektronikus rendszer helyett már kettő fog rendelkezésre állni, ugyanúgy, mint a két hete meghirdetett működési pályázat esetében.

Kiegészítésként a helyettes államtitkár kifejtette, hogy a parlament által decemberben elfogadott jogszabályok az említett anyagi támogatások mellett a civil szervezeteknek a nyilvántartásával, változásbejegyzésével kapcsolatos könnyítéseket is eredményeztek, hogy az adminisztráció csökkentésével több idejük legyen a hasonló pályázatok megírására és ésszerűbb és olcsóbb legyen a működtetésük.

Soltész Miklós államtitkár a jogszabályi környezet változásaihoz még hozzátette, hogy ezek részben egyszerűsítik a bírósági bejegyzést, részben a változtatási kérelmeket, valamint a civil szervezet alapításához egységes brosúra kitöltését teszik lehetővé, így az egyes bíróságok nem módosíthatnak a kérelmeken.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com