Sólyom Airways után itt az új magyar légitársaság az AirHorse

A MALÉV után létre sem jött és máris tönkrement a Sólyom Airways légitársaság.

Most itt a következő magyar légitársaság kezdeményezés az AirHorse!


A rosszul elsült Sólyom Airways próbálkozás után újabb magyar befektetői kör, az AirHorse próbálkozik légitársaság indításával kis hazánkból.

„Az AirHorse a magyar lovas hagyományokat testesíti meg. Ahogy elődeink is kalandoztak Európában, úgy fogjuk mi is bejárni a kontinenst, természetesen nem fosztogatva.

Első számú desztinációnk Burgasz lesz, de fontolgatjuk Krétát és más, turisták által kedvelt helyek kiszolgálását is” - jelentette be az új légicég vezetője az első sajtótájékoztatójukon, amelyről a Metropol tudósít.AirHorse

AirHorse

Kálomista Gábor médiahekkje az Air Horse?


A hír annyira hihetetlen, hogy jelen állás szerint nem is igaz.

Szeptemberben indul a köztévén a Fapad című magyar sitcom, aminek producere Kálomista Gábor. Az Index szerint vélhetőleg ennek a sorozatnak a promócióját próbálták a Metropolos cikkel megoldani.

Az AirHorse már megvásárolta első gépét egy ukrán légitársaságtól, s októbertől pedig a tervek szerint utasokat is szállítanak. A társaság ősszel újabb gépet szeretne beszerezni. A végső cél egy 10-18 gépes flotta felépítése. A hatósági engedélyek hamarosan megérkezhetnek a légitársaság új irodáiba, amelyeket Budapesten és Mátészalkán rendeztek be.

A társaság finanszírozását független pénzügyi befektetők biztosítják, az általuk rendelkezésre bocsátott tőke akár hosszabb időre is elegendő lehet. A sajtótájékoztatón bemutatták a légitársaság arculatát és a menedzsmentcsapatot is. Bár a légi közlekedésben ismeretlenek, a lap szerint más üzletágakban nagyon is aktívak a cég mögött álló befektetői csoportok, legyen szó az állatifehérje-feldolgozásról vagy éppen a vendéglátásról.

Iparági források persze figyelmeztetnek: az első lényeges megmérettetés a szükséges engedélyek beszerzése lesz, ugyanis üzembentartási, működési és műszaki alkalmassági engedélyek nélkül a légitársaság nem kezdheti meg működését. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő felkészültségű szakembergárda, amely jelentős bérterheket ró egy induló vállalkozásra.

forrás: Index.hu, Metropol.hu, Nol.hu

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com