Soros: a menekültprobléma Európa közös gondja

A kormány nem a köz javát, csak saját hatalmi és anyagi érdekeit tartja szem előtt. A "Soros-terv" elleni propagandakampány kudarcot vallott - olvasható a Soros György által publikált cikkben pénteken a Népszavában.A milliárdos üzletember a Népszavához eljuttatott cikkében reagált a kormány ellene folyó kampányának fejleményeire, és ebben azt írta, a kormány szerint a nemzetinek nevezett konzultáció soha nem látott sikert aratott, amelynek során 2 332 755 embert küldte vissza válaszát. "A magyar nép bizonyára megtalálja majd a módját annak, hogy ellenőrizze a hivatalosan bejelentett számok pontosságát" - fűzte hozzá, hozzátéve, még ezek az "inflált számok" is azt bizonyítják, hogy a felnőtt magyar lakosság többségét nem lehetett félrevezetni a megtévesztő kampánnyal.

    
Soros György szerint hét állítást tett közzé az ő nevéhez kötött "állítólagos" tervből, amelyek egy részét szándékosan félrevezető módon, szövegkörnyezetét meghamisítva közölték vagy olyan kijelentéseket tulajdonítottak neki, amelyeket sosem tett, és amelyek sehol nem lelhetők fel. A kampány nyilvánvaló célja, hogy a kormány gyűlöletet gerjesztve terelje el a magyar nép figyelmét azokról a kudarcokról, amelyek például az oktatás és az egészségügy területén sújtják Magyarországot, ahol a rákbetegek halálozási aránya az egyik legmagasabb az egész világon - hangsúlyozta.
   

"A kormány azt szeretné elhitetni önökkel, hogy én a magyar nép ellensége vagyok.

Semmi sem áll távolabb ettől a hamis állítástól" - hangsúlyozta, rámutatva, az első filantróp alapítványát 1984-ben Magyarországon hozta létre, amikor az ország még szovjet uralom alatt állt. Az elmúlt évtizedek során, több mint 400 millió dollárt fordított szülőhazája fejlesztésére és támogatására.
    

Az 1990-es években, amikor a magyar nép nagy nehézségek és áldozatok közepette küszködött a kommunizmusból a piacgazdaságba való átmenettel, alapítványa ingyen tejhez segítette a budapesti és vidéki iskolás gyerekeket, ultrahang- és röntgenberendezésekhez a kórházakat. Több mint 3200 magyar kapott ebben az időben tudományos ösztöndíjat az alapítványtól, közülük többen, az 1990-es évek legelején, Budapesten alapított Közép-európai Egyetemen (CEU) végezték posztgraduális tanulmányaikat.
   

Jelenleg a CEU-t a világ 100 legjobb társadalomtudományi egyeteme között tartják számon, ami egy fiatal intézménytől jelentős eredmény - fűzte hozzá. Soros György úgy folytatta, a propagandakampány másik eleme a nyílt társadalom értelmének, jelentésének szándékos kiforgatása volt. A "nyílt társadalom" nem nyitott határokat és tömeges bevándorlást jelent, azzal a kormány által elhitetni akart állítólagos céllal, hogy ez megsemmisítse a magyar és európai keresztény identitást - írta.
   

Ezzel szemben, szigorú, közös, európai határvédelmet javasolt, hiszen az egyes országok - közös cselekvés nélkül - csak más tagállamok kárára szigetelhetik el időlegesen magukat a menekülők elől. A nyílt társadalom azon a feltevésen alapul, hogy egyikünknek sincsen kulcsa a biztos igazsághoz, és a békés egymás mellett élés érdekében, tiszteletben kell tartani mások, embertársaink, beleértve a kisebbségek véleményét - közölte Soros György.
    

A nyílt társadalom - ahogyan Marxot kritizálva a filozófus, Karl Popper megfogalmazta - mindenekelőtt a kritikus gondolkozáson, és a közérdeket érintő kérdések aktív társadalmi vitáján alapszik. Ezért is támogat alapítványa - többek között az Európai Unióval közösen - olyan, az állampolgári jogokat védő szervezeteket, mint amilyen a Társaság a Szabadságjogokért vagy a Magyar Helsinki Bizottság, amelyek védik és előmozdítják azokat az európai értékeket és elveket, amelyekért az Európai Unió létrejött, és amiért Magyarország 2004-ben csatlakozott a közösséghez.
    

A milliárdos cáfolta a kormány azon állítását is, miszerint befolyást gyakorolna Brüsszelre, és ezt a befolyást arra igyekszik használni, hogy rákényszerítse "gonosz" tervét az Unió tagállamaira. "Az állítás lebecsülése a magyar népnek, hiszen képtelensége minden józanul gondolkodó ember számára belátható: az unió fontos kérdéseiről, így a migrációs válság kezeléséről is az EU tagállamai döntenek, beleértve Magyarországot" - írta.
    

Hozzátette, azért nyilvánul meg fontos közéleti kérdésekben, azért közölt több írást is a migrációs válságról, mert úgy érzi, vannak másokkal is megosztható elképzelései arról, miképpen kellene a világ gazdagabb részének kezelnie, talán megoldania a súlyos bevándorlási válságot. Meggyőződése, hogy a menekültek elhelyezése csak önkéntes alapon történhet, hiszen a tagállamokat nem lehet arra kényszeríteni, hogy olyan menekülteket fogadjanak be, akiket nem akarnak, és a menekülő embereket sem lehet kényszeríteni, hogy olyan országban telepedjenek le, amely nem szívesen, nem jó szándékkal fogadja őket.
  

Azok a tagállamok, amelyek nem tudnak vagy nem kívánnak menekülteket befogadni, többféle más módon is hozzájárulhatnak a probléma megoldásához. A menekültprobléma azonban nem az egyes országok, hanem Európa közös gondja, amelyre közös, európai megoldást kell találni - szögezte le Soros György. Ezeket, az európai közös érdekeket szem előtt tartó javaslatait, torzította el szándékosan a magyar kormány, és tárta "Soros-tervként", félrevezető módon, a magyar nép elé - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com