Sorsjegyek elsikkasztásával vádolják egy lottózó dolgozóját

Sorsjegyeket és a bevétel részét is elsikkasztotta egy somogyi lottózóban dolgozó nő az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.Közleményükben azt írták: a negyvenes éveiben járó vádlott 2021 decembere és 2022 májusa között 573 sorsjegyet kapart le anélkül, hogy ellenértéküket kifizette volna, mert abban bízott, hogy nagyobb összegű nyereményhez jut, és abból rendezi a hiányt.
    

Tettét úgy próbálta leplezni, hogy a lekapart, nyeretlen sorsjegyeket megtartotta, azokat meglévőként tüntette fel a leltárjelentésekben - tették hozzá. Az ügyészség kitért rá, hogy az asszony a lottózó 2022. májusi forgalmának egy részét is eltette, így összesen 1,5 millió forint kárt okozott. Bár a vádlott a cselekmény felderítése után együttműködött a nyomozóhatósággal és megtérítette a kárt, az ügyészségnek az eredményes közvetítői eljárás ellenére is vádat kellett emelnie ellene, mert tette akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető - jegyezték meg. Hozzáfűzték: az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Fonyódi Járásbíróságnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com