Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Szerencsejáték Zrt. és az ökumenikus segélyszervezet

A több mint egy évtizedes együttműködést magasabb szintre emelő, stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szerdán. A megállapodás keretében a nemzeti lottótársaság vállalta, hogy a jövő évben dedikált sorsjegyet vezet be, amellyel újfent a segélyszervezet munkáját támogatja.Az ökumenikus segélyszervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Szerencsejáték Zrt. 2012 óta elkötelezett támogatója a segélyszervezetnek, és több száz millió forinttal támogatta a karitatív szervezet szakmai munkáját.

Olyan programok sikeréhez járulhatott hozzá, amelyek célja a rászorulók megsegítése, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása, illetve az esélyteremtés - közölték.
    

Hozzátették: az ökumenikus segélyszervezet a forrásokat többek között a logisztikai infrastruktúrájának fejlesztésére, óvodák és hajléktalanszállók korszerűsítésére, edukatív foglalkozások, nyári táborok megvalósítására, továbbá a nehéz helyzetbe került családok támogatására fordította. Emellett a segélyszervezet a nemzeti lottótársaság megbízásából 2012 óta működteti a Játék határokkal elnevezésű programját, amelynek célja a játékfüggőség átfogó kezelése preventív iskolai, tanodai képzésekkel, továbbá az ország hét városában - Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Kaposváron, Orosházán, Sopronban és Szolnokon - információs pontokat működtet a szenvedélybetegek, valamint a hozzátartozóik számára egyéni és csoportfoglalkozásokkal.
    

Közölték: ezt az együttműködést emeli magasabb szintre a szerdán aláírt stratégiai partnerségi megállapodás. A Szerencsejáték Zrt. vállalta azt is, hogy a jövő évben bevezet egy dedikált sorsjegyet, amellyel szintén a segélyszervezet munkáját támogatja. A közleményben idézték Mager Andreát, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a társadalmi felelősségvállalás a Szerencsejáték Zrt. megalakulása óta a vállalat egyik meghatározó értéke és törekvése. Hozzátette: az elmúlt több mint egy évtizedben az ökumenikus segélyszervezet kiváló társnak bizonyult abban, hogy a közösen nyújtott segítség ott hasznosuljon, ahol arra a legnagyobb szükség mutatkozik, a most aláírt stratégiai megállapodás célja pedig az, hogy elmélyítse és keretbe foglalja a két szervezet közötti együttműködést, és még jobban hozzájáruljon a társadalmi értékteremtéshez.
    

Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatóját idézve azt írták, a Szerencsejáték Zrt. az elmúlt bő évtizedben az segélyszervezet egyik legmeghatározóbb partnerévé vált, és mély szakmai együttműködést alakítottak ki a játékfüggőség megelőzése és kezelése, illetve a szegénység elleni küzdelem területén is.


Kiemelte: az elmúlt évek szuperkoncertjei, közös kampányok és rendezvények emberek százezreit hívtak összefogásra, sőt a vállalat munkatársai is kiemelkedő mértékben segítik önkéntesként a segélyszervezet munkáját. A szerdán aláírt megállapodás pedig ennek az évről évre fejlődő együttműködés folytatásának, továbbépítésének ad biztos keretet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com