Sukoró-ügy - A Szolnoki Törvényszék átadta a pert a Fővárosi Törvényszéknek

A Szolnoki Törvényszék - figyelemmel az Alkotmánybíróság decemberi határozatára - illetékesség hiánya miatt átadta a Sukoró-ügyként ismert büntetőpert a Fővárosi Törvényszéknek, az ügy iratait már átszállították Szolnokról Budapestre - közölte Sándor Géza, a Szolnoki Törvényszék szóvivője szombaton az MTI-vel.

Az Alkotmánybíróság december 3-án közölte, hogy alkotmányellenes volt a bírósági ügyáthelyezések alapjául szolgáló korábbi törvény. Sándor Géza emlékeztetett rá, hogy a sukorói telekcsere ügyében indított büntetőper tavaly január 7-én kezdődött a Szolnoki Törvényszéken, amelyet az Országos Bírósági Hivatal elnöke jelölt ki az ügy tárgyalására. Az eljáró bírói tanács az öt vádlott ellen indult, több mint száz tanút felsorakoztató perben több mint 20 tárgyalási napot tartott. Meghallgatta többek között Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, Bajnai Gordon akkori nemzetgazdasági minisztert, valamint Veres Jánost, a pénzügyi tárca volt vezetőjét.

1244543766birosag468A bíróság előtt vallott decemberben Joav Blum izraeli-magyar állampolgár, a befektetni szándékozó külföldi üzletemberek képviselője is. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2012 nyarán emelt vádat Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára, F. Zsolt értékbecslő és V. Bálint ügyvéd ellen.

Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot, Markó Andreát és F. Zsoltot egy külföldi befektetői csoportnak a Velencei-tó partjára tervezett kaszinó-beruházásával kapcsolatban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolják. Ezt a KNYF szerint Tátrai Miklós és Markó Andrea tettesként, míg Császy Zsolt és F. Zsolt bűnsegédként követte el. V. Bálint ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád. A vád szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com