Súlyosabb büntetés kiszabását kérte az ügyészség a soltvadkerti takarékszövetkezet egykori vezetőire

Súlyosabb büntetés kiszabását kérte a másodfokú eljárásban az ügyészség azokkal a vádlottakkal szemben, akik több mint 17 milliárd forint kárt okoztak a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnek egy, a Quaestor-cégcsoporthoz is kapcsolódó ügyben - tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.Lajkó Szilvia felidézte, a Kecskeméti Törvényszék elsőfokú ítélet szerint a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet vezetőjének irányításával, a jogszabályok és szabályzatok megszegésével a pénzintézet éveken keresztül nyújtott több tízmillió forint összegű kölcsönöket olyan gazdasági társaságok részére, amelyek nem feleltek meg a folyósítási feltételeknek.

A bűncselekmény elkövetésében a pénzintézet vezetői, döntéshozói és hitelügyintézői, egyes esetekben az értékbecslők, valamint a hiteligénylők is közreműködtek. A takarékszövetkezetnek a bűncselekmény következtében 2005 és 2011 között több mint 15 milliárd forint kára keletkezett. Emellett a takarékszövetkezet elnöke a pénzintézet vagyonából - befektetésnek álcázva - hosszú éveken keresztül, jogellenesen finanszírozta a fia érdekeltségébe tartozó kft. gazdasági tevékenységét.

Az elnök megkereste a Quaestor-cégcsoport vezetőjét, hogy tegye lehetővé a kft. finanszírozását, úgy, hogy ezt színlelt értékpapír-vásárlásokkal álcázza. Ellenszolgáltatásként a takarékszövetkezet vezetője szintén színlelt ügyletek keretében esetenként forrást biztosított a Quaestor-cégcsoport kötelezettségeinek teljesítéséhez a pénzintézet vagyonából.

A 2004 áprilisa és 2010 márciusa között a takarékszövetkezet által értékpapír-vásárlásra a Quaestor-cégcsoportnak átutalt összegeket nem értékpapírra, hanem - egy fedőcégen keresztül - nagyobb részben a kft. és a Quaestor-csoporthoz tartozó cégek kiadásainak finanszírozására fordították. A bűncselekmény során a takarékszövetkezet vezetője és egyik ügyvezetője, illetve a Quaestor-cégcsoport vezetői csaknem 2,4 milliárd forint kárt okoztak a pénzintézetnek.

Az elsőfokú bíróság többek között hűtlen kezelés, pénzmosás és vesztegetés miatt a takarékszövetkezet elnökét 8 év, a pénzintézet két ügyvezetőjét 6 év, illetve 5 év, míg a Quaestor-csoport két vezetőjét 2 év, illetve 1 év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, a további elkövetők többsége felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetések aránytalanul enyhék, ezért a bűncselekmények elkövetésének összes körülményére figyelemmel azok súlyosítása indokolt - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com