Súlyosbította az érdi ikerpárt elgázoló nő büntetését a másodfokú bíróság

Három év hat hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte jogerősen a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék kedden azt a nőt, aki 2012 nyarán Érden az autójával elsodort egy ikerbabakocsit, és ezzel két kisgyermek halálát okozta - közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel.judgeKoszta János tájékoztatása szerint a 65 éves nőt tavaly októberben halálos közúti baleset gondatlan okozásában mondta ki bűnösnek a Budaörsi Járásbíróság, és ezért első fokon 2 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, valamint négy évre eltiltotta a járművezetéstől. A kiszabott büntetési tétel második felének végrehajtását három évre felfüggesztették.

A megfellebbezett ítéletet súlyosbították most 3 év 6 hónap fogházra úgy, hogy ezt az időtartamot teljes egészében le kell töltenie a gázolónak, míg a közúti járművezetéstől való eltiltás hossza 4 évről 6 évre nőtt.

Noha a vádlott és ügyvédje az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte, a másodfokú pert tárgyaló, Stubeczky Sarolta vezette büntetőtanács a súlyosbítás mellett döntött, miközben megerősítette a Budaörsi Járásbíróság által megállapított tényt: a történtekben nem szerepelt sértetti közrehatás. Ez azt jelenti, hogy az ikrek édesanyja a KRESZ szabályainak megfelelően tolta az út szélén a babakocsit - magyarázta a szóvivő.

Koszta János elmondta: a bíróság a súlyosbítás indokaként egyrészt azt hozta fel, hogy két embert gázolt halálra a vádlott, másrészt a cselekmény komoly tárgyi súlyát is figyelembe vették. Ezért tértek el fölfelé a lehetséges büntetési tétel középmértékétől (a halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt kiszabható büntetési tétel egytől öt évig terjedhet) - tette hozzá a szóvivő.

Az érdi nő 2012. június 18-án este a helyi Szövő utcában autójával elsodort az úttest jobb szélén egy babakocsit, amelyben egy három hónapos ikerpárt tolt az édesanyjuk. Az egyik gyerek a baleset napján, a másik pedig két nap múlva meghalt a kórházban.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a nő aznap nem sokkal este 8 óra után 36-43 kilométeres óránkénti sebességgel haladt az autójával. Vele szemben, az úttestnek ugyanazon az oldalán, annak szélén tolta babakocsiban az ikreit az édesanya, férje kissé lemaradva követte őket. Amikor a vádlott a kocsijával az utca enyhén emelkedő szakaszához ért, az emelkedő mögül előtűnő, lenyugvóban lévő nap korlátozta a látási viszonyokat, de ő változatlan sebességgel haladt tovább.

Figyelmét ráadásul nem az úttestre, hanem lefelé, az utastér bal első ajtajára fordította.
Az anya észrevette a közeledő járművet, ezért megállt, hogy megvárja, amíg az autó kikerüli őt. Amikor érzékelte, hogy a gépkocsi változatlan sebességgel halad, az út melletti füves, tujás területre lépett, és megpróbálta a babakocsit is hátrafelé felhúzni oda.

Az elsőfokú perben kiderült, hogy a sofőr egyáltalán nem vette észre az úttest szélén gyaloglókat és a babakocsit (noha a nap vakító hatása ellenére mintegy húsz méterről észlelnie kellett volna mindezt). Autója jobb első részével nekiütközött az ekkor már ferdén álló babakocsi elejének. Az ikrek az út melletti füves, tujákkal beültetett területre zuhantak, és olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy egyikük még aznap, a másik gyermek pedig június 20-án meghalt a kórházban.

A vádlott korábban azt mondta vallomásában, hogy teljesen üres volt a Szövő utca azon a hétfő estén. "Az emelkedő előtt hirtelen felbukkant a napkorong, ami másodpercekre elvakított, így automatikusan fékeztem, és lehajtottam a napellenzőt is" - taglalta.

Azt állította, hogy fokozatosan nyerte vissza a látását, de mindvégig erősen az útra és a jobb oldalra figyelt, majd nem sokkal ezután, már jó látási viszonyok közepette csattanást-súrlódást hallott, amit nem értett, így fokozatosan lassítva megállt, kiszállt, majd hátrébb ment. Ekkor vette észre a két kisgyermeket a tuják előtt a földön, mellettük a síró anyát és az őt vigasztaló apát - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: "szerintem a tuják mögül tolhatták ki a babakocsit". "A mai napig nem értem, hogyan történhetett ez" - ismételte a nő a per folyamán többször, és vétlennek vallotta magát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com