Szabályba foglalták a járóbeteg-beutalás rendjét Budapesten és Pest megyében

Szabályba foglalta a járóbeteg-beutalás rendjét Budapesten és Pest megyében az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - tájékoztatta az országos tiszti főorvos az MTI-t.


Paller Judit elmondta, hogy a fővárosban és Pest megyében a területi ellátási kötelezettség eddig nem volt pontosan meghatározva. Nem volt szabályozva, kinek hová kell menni, így a beteg mostanáig "szokás alapján" választott járóbeteg-szakellátó intézményt.
A hétfőn életbe lépett határozatok nyomán "egyértelmű, átlátható, átfedés- és hézagmentes" lesz a járóbeteg-irányítási rendszer - írta az ÁNTSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A most lezárult eljárás során a hivatal minden, Budapesten és Pest megyében működő közfinanszírozott járóbeteg-szakellátást végző egészségügyi szolgáltató részére ellátási területet határozott meg.

Ennek keretében egyértelműen kijelölték, hogy egy-egy megbetegedés esetén a háziorvosnak melyik szolgáltatóhoz kell irányítania az adott településen, illetve kerületben élő embert szakorvosi vizsgálatra.
A területi ellátási kötelezettségek megállapításakor az ÁNTSZ figyelmet fordított arra, hogy az adott területen élőket lehetőség szerint a hozzájuk legközelebbi szolgáltatóhoz sorolja be, valamint arra is, hogy az önkormányzatok által fenntartott járóbeteg-ellátók az általuk működtetett szakrendelésekkel az adott települést, illetve kerületet elláthassák. Azt is számításba vették, hogy az uniós fejlesztési forrásból felújított rendelőintézetek a támogatási szerződésben vállalt fenntartási kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni - közölte  az ÁNTSZ.
Az említett követelményeknek a Pest megyei illetve a fővárosi ellátási területek korábban nem tettek eleget - írta az ÁNTSZ, példaként említve, hogy az V. kerületi lakosok gyermekgyógyászati és pszichiátriai vizsgálatát négy-négy szolgáltató, míg a II. kerületben a kardiológiai ellátást öt, az ortopédiait pedig négy különböző szolgáltató végezte. Akadtak olyan települések is, amelyeket korábban egyik szolgáltatóhoz sem soroltak be. A kialakult helyzetet jól jellemzi, több panasz is érkezett amiatt, hogy egyes intézmények betegek ellátását utasították el - tettek hozzá.
Az ÁNTSZ kiemelte továbbá, nem állapíthattak meg ellátási területet egy-egy adott szakmára annak az intézménynek, amely arra nem rendelkezik ellátási jogosultsággal. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy a betegnek távolabbi szakrendelőt kell felkeresnie. Paller Judit ennek kapcsán elmondta: kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a távolságokat jól becsüljék meg, ne kelljen a betegeknek sokkal messzebbre menniük.
Hangsúlyozta továbbá, a szolgáltatók számára továbbra is adott a lehetőség arra, hogy "területen kívülről" érkező betegeket fogadjanak, ezzel együtt pedig a megkezdett kezeléseket folytassák. A beutalási rend mindössze azt határozza meg, hogy mely betegeket kötelesek ellátni. A területi ellátási kötelezettség új rendje nem borítja fel a kialakult betegutakat. Előzetes tájékozódást követően a háziorvosok továbbra is beutalhatják a betegeket ugyanabba járóbeteg-szakellátást végző intézménybe, ahová eddig is küldték őket.
Az ellátási területek és a beutalási rend megtalálható a www.antsz.hu internetes oldalon. Paller Judit kiemelte: várják a szolgáltatók visszajelzéseit, a szakmai észrevételeket a soron következő módosítás során mérlegelni fogják.

forrás: MTI

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com