Szabálytalanul reptette drónját egy budapesti férfi Vecsésen, a repülőtér közelében

Szabálytalanul reptette drónját egy budapesti férfi Vecsésen, a repülőtér közelében, eljárás indult ellene - közölte a Készenléti Rendőrség kedden a police.hu oldalon.A közlemény alapján egy gyártelep épületéről reptette szabálytalanul a drónját egy férfi, az eszköz több alkalommal 3000 méteres magasságba is felemelkedett, irányítója pedig ezen túl több olyan szabályt is megszegett, amely a légtérhasználatra és a pilóta nélküli légi járművekre vonatkozik.

Amikor a rendőrök igazoltatták, a budapesti férfi nem is tagadta, hogy nincs tisztában a rá vonatkozó szabályokkal, azt mondta, hogy szabadidős célból drónozott, és elismerte a jogsértést.

Tekintve, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közvetlen közelségében repült az eszköz, ezzel veszélyeztette az oda érkező és onnan induló közforgalmi járatokat - emelték ki.

A férfi ellen több eljárás indult a súlyos jogsértések miatt: a Monori Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az esetet, a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság szabálysértési, míg a Légügyi Hatóság közigazgatási hatósági eljárást indított vele szemben - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com