Szabó Bálint: igazságot szolgáltattak a Szeviép-ügy károsultjainak

A bíróság, azzal, hogy bűnösnek mondta ki az építőipari cég egykori vezetőit, igazságot szolgáltatott a Szeviép-ügy károsultjainak - jelentette ki Szabó Bálint kedden Szegeden.A Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a bíróság is kimondta, Szeged legjelentősebb gazdasági és politikai bűncselekményében ellopták 516 alvállalkozó pénzét.

    
A bíróság azonban arra nem adott, nem is adhatott választ, hogy hol van az eltűnt pénz - mondta a jogász, aki ezért újabb büntetőeljárást kezdeményez.

Elsőként a Szeviép Zrt. egyik leányvállalatának irányítója, a Biztonsági Üzem Kft. vezetője, Ujhelyi István szocialista politikus sofőrje ellen tesz feljelentést - jelezte.
   

Szabó Bálint közölte, kezdeményezni fogja, hogy a szegedi önkormányzat állítson fel vizsgálóbizottságot, amelynek feladata lesz tisztázni, kifizetőként milyen szerepe volt a Szeviép-ügyben a városnak. Ki kell deríteni azt is, hogy a szegedi városvezetők közreműködtek-e a pénz eltüntetéseben - tette hozzá. A jogász szerint sokan bele fognak bukni a Szeviép-ügybe, amely a szegedi városvezetést és a helyi ellenzék egy részét is maga alá temeti majd. Botka Lászlóról és Ujhelyi Istvánról be fog bizonyosodni, hogy az eltűnt pénzekhez közük volt, ugyanakkor helyi fideszes politikusok is érintettek - jelentette ki.
    

A Szeviép-ügy elsőrendű vádlottját öt év két hónap fogházra, a másodrendűt hat év börtönre, a harmadrendűt öt év két hónap börtönre ítélte első fokon kedden a Szegedi Járásbíróság. Az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó - már felszámolás alatt álló - Szeviép Zrt. egykori vezetőit a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettben mondták ki bűnösnek. A végrehajtandó szabadságvesztés mellett a vádlottakat öt évre eltiltották gazdasági szervezet vezetésétől, valamint egymillió, illetve 1,25 millió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték őket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com