Szakértő: a helyben radikalizálódó terroristákat nehéz felderíteni

Nem a terroristák tömeges visszatérésére, hanem a helyben radikalizálódó terroristák felderítésének nehézségére figyelmeztetnek a nemzetbiztonsági szolgálatok - mondta Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.A szakértő elmondta: több - köztük a brit és amerikai - szolgálat jelentése alapján a terroristák visszatérésétől Európába egyelőre nem kell tartani. Németországban mintegy ezer ilyen ember visszatérésével számolnak. Gondot jelent viszont felderíteni azokat, akik talán el sem hagyták országukat, hanem helyben radikalizálódtak. Sokuknak nincs is bűnügyi hátterük, de ha van is, az sem biztos, hogy terrorizmushoz köthető, hanem kábítószerrel kapcsolatban vagy lopás miatt keresik őket.

    
A késes támadások gyakoribbá válásáról Kis-Benedek József azt mondta: a hatóságok Európában megnehezítették a fegyvertartást és megnehezült a robbanóanyagok beszerzése is. A szakértőt kérdezték arról is, hogy a görögországi tűzeseteknél is felmerült a terrorizmus gyanúja. Ennek kapcsán elmondta: ez egy létező módszer. A mostani görögországi esetnél meg kell várni a vizsgálatok eredményét - emelte ki Kis-Benedek József, hozzátéve: érdekesnek tartja, hogy több helyről indult a tűz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com