Szakértő: az integrációnak kétoldalúnak kell lennie

A muzulmán bevándorlók integrációjának kétoldalú folyamatnak kell lennie, hogy a mostaninál sokkal közelebb hozza egymáshoz a befogadott csoportokat és a többségi társadalmat - mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Sántha Hanga beszámolt az intézet egy kutatásáról, amelyet Bécsben, egy főként muzulmán bevándorlók lakta negyed iskolájában, 16-17 éves fiatalok között végeztek. A mintegy negyven mélyinterjún keresztül azt vizsgálták, hogy ezek a másodgenerációs bevándorló fiatalok hogyan látják magukat, milyen identitásúak.

00

Úgy találták, hogy koruk ellenére a fiatalok pontosan tudták, kik ők, mi a fontos nekik, és milyen szabályok szerint akarják berendezni az életüket.

A családnak rendkívül fontos szerepe van az életükben: egyértelműen kiálltak amellett az életmód és életút mellett, amelyet a szüleik meghatároztak nekik, beleértve a 17 évesen már feleség- és anyaszerepre készülő lányokat is - mondta. Azt is megfogalmazták, mit nem tudnak elfogadni a befogadó társadalomból: számukra furcsa és elkeserítő, hogy az osztrák szülőknek mintha nem lenne semmilyen tekintélyük a gyerekeik előtt - tette hozzá.

A kutatás eredményei arra világítanak rá, hogy a mindenkori integrációs politikának kétoldalú folyamatnak kell lennie. Figyelembe kell vennie azt, hogy az iszlám nemcsak vallás, hanem politikai, társadalmi, gazdasági rendszer, és a követői e rendszer alapján kívánják érvényesíteni érdekeiket.

Az integrációnak a nyelvoktatás és a munkaerőpiaci felkészítés mellett mindenképpen célja kell legyen az is, hogy sokkal közelebb hozza egymáshoz a befogadott csoportokat és a többségi társadalmat - hangsúlyozta Sántha Hanga.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com