Szakértő: az újévi fogadalmat tevők egytizede tartja be vállalásait

Különböző kutatások szerint az újévi fogadalmat tevő emberek tíz százaléka tartja csak be vállalásait - mondta Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.A szakértő elmondta, valószínűsíthetően azért ilyen alacsony a fogadalmakat betartók aránya, mert a nagy többség irreális célokat tűz ki maga elé. Kalamár Hajnalka fontosnak nevezte, hogy vállalásainkat leírjuk, és azokhoz rövid határidőt szabjunk. Hangsúlyozta, általában három hétre van szükség ahhoz, hogy a különböző új tevékenységek szokássá, automatizmussá váljanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Figyeljünk jobban a gyalogosokra!

Figyeljünk jobban a gyalogosokra!

Győr-Moson-Sopron vármegyében egy nap alatt két gyalogost is kijelölt gyalogátkelőhelyen ütöttek el.

Már a második randin lopni mentek

Már a második randin lopni mentek

Így vallott az a 34 éves gyanúsított, aki barátnőjével és két ismerősükkel lopásra adták a fejüket.

Zsaru-vélemény: Jegy helyett konyhakés

Zsaru-vélemény: Jegy helyett konyhakés

Elképedve olvassa az ember a közlekedési vállalatok dolgozóit ért támadásokról szóló beszámolókat; a tárgykörben közreadott év végi összefoglalót végképp.

Álrendőr csalt ki 17 millió forintot

Álrendőr csalt ki 17 millió forintot

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették a férfit, társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Újra őrizetben

Újra őrizetben

A pápai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 42 éves helyi férfit.

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Zagyvarékason

Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi Zagyvarékason

A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, közben mentőt hívtak hozzá, de a helyszínen meghalt.

Szilveszteri elfogás

Szilveszteri elfogás

Egy 43 éves férfi ellen két elfogatóparancs volt érvényben.

Elfajult a szilveszteri buli

Elfajult a szilveszteri buli

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai gyanúsítottként hallgattak ki egy 40 és egy 46 éves férfit. A testvérpár egy salgótarjáni szórakozóhelyen megvert és egyikük késsel megszurkált egy helyi férfit.

Újévi rabló őrizetben

Újévi rabló őrizetben

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették azt a 18 éves fiatalembert, aki 2025 első napján pénzszerzési céllal több bűncselekményt is elkövetett.

Az eladó vált csalás áldozatává

Az eladó vált csalás áldozatává

A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen, aki egy internetes alkalmazáson hirdető nő ellen követett el bűncselekményt.

http://ujhazak.com